Koronavírus: Kim Dzsongun együttérzését fejezte ki a kínai elnöknek

KIM Dzsong Un
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára beszédet mond a párt központi bizottságának plenáris ülésén, Phenjanban 2019. december 29-én. Kim Dzsong Un kijelentette, hogy országa súlyos gazdasági helyzetben van, és azonnali intézkedéseket szorgalmazott a helyzet javítására.
Vágólapra másolva!
Táviratban fejezte ki együttérzését Kim Dzsongun észak-koreai vezető Hszi Csin-ping kínai elnöknek, a koronavírus áldozatai miatt - jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség szombaton.
Vágólapra másolva!

A táviratban Kim leszögezte,

A Peking közeli szövetségesének számító Észak-Korea nem sokkal korábban lezárta az összes repülőterét és vasúthálózatát a Kínából érkezők előtt, megerősítette a kínai-észak-koreai határ védelmét, valamint bejelentette, hogy minden, Kínából érkező utast egy hónapra karanténba zárnak.

Szombatra virradóra a CCTV kínai állami televízió a Nemzeti Egészségügyi Bizottság adataira hivatkozva arról tudósított, hogy

a járvány halálos áldozatainak a száma 259-re nőtt, és csaknem 12 ezer fertőzöttet tartanak nyilván az országban.

A koronavírus-járvány miatt Vietnam közegészségügyi szükséghelyzetet léptetett életbe szombaton. A hatóságok bejelentették, hogy leállítanak minden Kínából érkező, illetve Kínába induló repülőjáratot. A repülési tilalom kiterjed Tajvanra, Hongkongra és Makaóra is.

A kormány közölte azt is, hogy beszünteti a vízumkibocsátást az olyan külföldi állampolgárok számára, akik Kínában tartózkodtak az elmúlt két hétben.

Hétfőtől felfüggeszti Kínába irányuló járatait a katari légitársaság,

a Qatar Airways is - közölte a társaság szóvivője.