Emberrablás és nemi erőszak miatt tartóztatták le az amerikai sportolót

Terrell Perriman
Vágólapra másolva!
Az egyesült államokbeli Utah Egyetem egyik amerikaifutball-játékosát tartóztatta le a rendőrség, mert a gyanú szerint elrabolt és megerőszakolt egy tizenhét éves lányt.
Vágólapra másolva!

Az áldozat a rendőrségnek elmondta, hogy a húsz éves Terrell Perrimannel Instagramom, illetve a Snapchat üzenetküldő alkalmazáson keresztül lépett kapcsolatba. A férfi szexvideókat és képeket küldözgetett a fiatal nőnek, és ugyanezt kérte későbbi áldozatától.

A nő végül múlt pénteken felment Perriman lakására,

ahol a férfi a hálószobába vitte és nem engedte el, hanem orális szexre akarta kényszeríteni

- olvasható a Fox News oldalán.

Terrell Perriman Forrás: Salt Lake County Sheriff's Office

A kiskorú áldozat ekkor elkezdett sírni, meg volt rémülve, el akarta hagyni a szobát, de a férfi az ajtó elé állt és nem engedte, sőt még a telefonját is elvette.

Perriman ekkor lehúzta a nadrágját és a lány alsóneműjét is, majd megerőszakolta őt.

A Salt Lake City-i rendõrség nyomozója, Greg Wilking nyomozó szerint vannak arra utaló jelek, hogy Perrimannek több áldozata is lehet, legalábbis ilyen esetekben ez elő szokott fordulni, ez a viselkedés erre enged következtetni.