Koronavírus: egyre több ország vezet be utazási korlátozásokat

koronavírus gyanú ellenőrzés
Védőruhába öltözött munkás érintésmentes eszközzel méri egy utas testhőmérsékletét a Cathay Pacific légitársaság Hong Kongból érkező járatán a római Fiumicino repülőtéren 2020. január 31-én.
Vágólapra másolva!
Egyre több nemzetközi utazási korlátozást léptetnek életbe az országok az új koronavírus okozta járványra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Oroszország és Mongólia lezárta határát Kínával, hogy elejét vegye a koronavírus terjedésének.

Észak-Korea is lezárta az összes repülőterét és vasúthálózatát a Kínából érkezők előtt, illetve Pakisztán is elrendelte légterének lezárását a Kínába induló és onnan érkező járatok előtt.

A Fülöp-szigetekhez tartozó Samal szigete csütörtökön már nem csak a kínai turistákat tiltotta ki, hanem azokat is, akik olyan országból érkeztek, ahol felütötte fejét a vírus.

Védőruhába öltözött munkás érintésmentes eszközzel méri egy utas testhőmérsékletét a Cathay Pacific légitársaság Hong Kongból érkező járatán a római Fiumicino repülőtéren 2020. január 31-én. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) január 30-án este hirdetett nemzetközi vészhelyzetet a koronavírus miatt. Az új koronavírus eddig csaknem tízezer embert fertőzött meg, a halottak száma pedig elérte a 213-at Kínában, valamint szórványos eseteket jelentettek több mint 20 országból. Forrás: MTI/AP/Erika Kinetz

Olaszország és Izrael is úgy döntött elővigyázatosságból, hogy átmenetelig nem engedik be a Kínából érkező repülőgépeket.E

Eddig 15 légitársaság, köztük az Air France, a British Airways és a Lufthansa, törölte a Kínába tervezett járatait.

Vietnam azt követően, hogy az országban három embernél megerősítették az új koronavírusos fertőzést, ideiglenes jelleggel felfüggesztette a turistavízumok kiadását kínai utazóknak. A kormány egyben felszólította állampolgárait, hogy ne utazzanak a kínai határtérségbe, az utazási irodákat pedig arra kérték, függesszék fel Kína fertőzött régióban induló járataikat.

Az Egyesült Államok és Japán is magas szintű riasztás léptetett életbe, és arra figyelmeztette állampolgárait, hogy ne utazzanak Kínába.

A koronavírus okozta tüdőgyulladásos megbetegedések túlnyomó része Kínában fordult elő.

Eddig mintegy 10 ezren fertőződtek meg, és a legújabb adatok szerint 213-an haltak meg a vírus miatt, szinte valamennyien a járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományban.

Világszerte több mint száz fertőzést fedeztek fel csaknem húsz további országban.

Védőmaszkot viselő férfi gyermekével a karján a pekingi vasútállomáson. Forrás: MTI/EPA/Vu Hong

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította csütörtökön az új koronavírus által Kínából indult járványt. Ugyanakkor a szervezet hangsúlyozta, hogy nem ajánlja kereskedelmi és utazási korlátozások bevezetését, mert várhatóan nem lennének hatékonyak, viszont zavart okoznának a szükséges segélyek célba juttatásában és az érintett országok gazdaságában.