110 embert menekített ki a brit kormány Vuhanból

Peking, 2020. január 25. Az utasok hőmérsékletének vizsgálatát végző, védőruhába öltözött egészségügyi alkalmazottak várakoznak egy pekingi metróállomás bejáratában 2020. január 25-én. Az új, tüdőgyulladást okozó koronavírus halálos áldozatainak száma 41-re nőtt, ebből 39 haláleset a járvány kiindulópontjának számító kínai Hupej tartományban lévő Vuhan városban történt. A fertőzöttek száma 1287-re emelkedett Kínában. MTI/EPA/Vu Hong
Vágólapra másolva!
Száztíz embert, köztük 83 brit állampolgárt hozott ki a brit kormány Vuhanból, a járvány gócpontjának számító közép-kínai városból - jelentették be pénteken Londonban.
Vágólapra másolva!

A gépet, amely pénteken magyar idő szerint 14 órakor érkezik Londonba, a külügyminisztérium bérelte. Az utasszállító ezt követően Spanyolországba indul, hogy eljuttassa a többi, az Európai Unió tagállamaiból származó utast.

110 ember hagyhatta el Vuhant Forrás: MTI/EPA/Vu Hong

Dominic Raab brit külügyminiszter kijelentette, megállás nélkül dolgoztak azon, hogy elérjék az emberek biztonságos kimenekítését. Mint mondta, tudatában vannak annak, hogy mennyire aggasztó volt a helyzet azok számára, akik el akartak utazni Kínából.

Csütörtökön kellett volna indulnia

A bérelt repülőgépnek eredetileg csütörtökön reggel kellett volna elindulnia Vuhanból 210 emberrel a fedélzetén, de

nem kapta meg időben az ehhez szükséges engedélyeket

a kínai hatóságoktól. Egyelőre nem tisztázott, hogy mi volt a késés oka, valamint annak, hogy végül kevesebb utas utazott el.

Az okokról a pekingi brit diplomáciai képviselet, valamint a londoni külügyminisztérium egyelőre nem válaszolt a sajtó megkeresésére. Egyes brit állampolgárok azt mondták, hogy nem vihették magukkal a kínai útlevéllel rendelkező családtagjaikat.

A Kínából visszatérő brit állampolgárokat 14 napra karanténba zárják.

A magyarok egy francia géppel jönnek haza

A Vuhanból távozni szándékozó nyolc magyart azonban nem ezzel a géppel hozzák haza. Ahogy Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminiszter tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára tegnap azt mondta, hogy a magyarok nagy valószínűséggel egy francia géppel utazhatnak, amely várhatóan szombaton délután fog landolni Marseille mellett, majd továbbrepül Brüsszelbe. A magyarok ezen a két ponton szállhatnak majd le.

Hazatérésüket követően két hétig a Szent László Kórházban kerülnek karanténba.

Pert indítanának, hogy leállítsák a kínai járatokat

Kínában péntekre 213-ra nőtt a tüdőgyulladást okozó új koronavírus áldozatainak száma és 9692-re a fertőzötteké. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította csütörtökön az új koronavírus által Kínában okozott tüdőgyulladás-járványt.

A vírus már legalább 18 országba terjedt át.

A testület hangsúlyozta, hogy nem ajánlja kereskedelmi és utazási korlátozások bevezetését.

Pilóták és légi utaskísérők az Egyesült Államokban azt követelték, hogy állítsák le a Kínába irányuló járatokat. Az American Airlines légitársaság alkalmazottai pert készülnek indítani az azonnali tilalom bevezetése érdekében.

Észak- Korea minden repteret és vasútállomást lezárt

Japánban pénteken bejelentették: már 14 ember esetében megerősítették, hogy megfertőződött az új koronavírussal. A 14-ből

ketten az első bérelt japán géppel érkeztek vissza hazájukba,

és akkor nem észlelték náluk a fertőzés jegyeit.

Az NHK japán televízió beszámolója szerint a kimenekítendő japán állampolgárokért küldött harmadik gépről két utast egészségügyi intézményekbe szállítottak, míg ugyanezen a járaton többen rosszul lettek.

Észak-Korea a tüdőgyulladást okozó új koronavírus elleni küzdelem jegyében, pénteken lezárta az összes repterét, valamint vasúthálózatát a Kínából érkezők előtt - erről a brit külügyminisztérium számolt be internetes oldalán.

Dél-Koreában már 11 beteg van

Vietnam azt követően, hogy az országban három embernél megerősítették az új koronavírus-fertőzést, ideiglenes jelleggel felfüggesztette a turistavízumok kiadását kínai utazóknak. A kormány egyben felszólította állampolgárait, hogy

ne utazzanak a kínai határtérségbe,

az utazási irodákat pedig arra kérték, függesszék fel Kína fertőzött régióba induló járataikat.

A múlt héten a dél-vietnami Ho Si Minh-városban két kínai állampolgárnál mutatták ki a vírusfertőzést.

Dél-Koreában négy újabb embernél állapították meg az új koronavírus-fertőzést,

az országban már 11 fertőzött embert tartanak nyilván.

Pénteken több száz dél-koreai állampolgár utazott vissza hazájába Kínából. A 368 embert két létesítménybe szállították, Aszan és Csincshon településre, a fővárostól, Szöultól 80 kilométerre délre.

A kínai repülésügyi hatóság pénteken két repülőgépet indított a thaiföldi fővárosba, Bangkokba, valamint a malajziai Kinabalúba, hogy hazaszállítsák az ott rekedt kínai állampolgárokat.

Pakisztán pénteken február másodikai hatállyal elrendelte légterének lezárását a Kínába induló és onnan érkező járatok előtt.