Több civil meghalt egy orosz légicsapásban Szíriában

Vágólapra másolva!
Tíz civil meghalt egy csütörtök hajnali orosz légicsapásban a szíriai Idlíb tartományban található Aríhában.
Vágólapra másolva!

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint a légicsapást egy kórház közelében hajtották végre, és az áldozatok közt legalább öt nő van.

Az OSDH hozzátette, hogy

24 óra alatt összesen 21-en haltak meg orosz légicsapások miatt.

A szíriai hadsereg tavaly indított offenzívát Idlíb és környéke ellen, a térség ugyanis a kormány ellen harcoló felkelők utolsó bástyája. A műveletet az orosz légierő támogatja. Az elmúlt hetekben a kormányerők több települést foglaltak vissza Idlíbben, kedden újra ellenőrzésük alá került a stratégiai fontosságúnak tartott Maarat an-Numan is, a tartomány második legnagyobb városa. Az OSDH értesülései szerint a hadsereg a közeli Szarákib felé tart. A város a Damaszkuszt Aleppóval összekötő M5-ös autópálya mellett fekszik, visszavétele pedig a kormányerők újabb fontos győzelmét jelentené.

Az offenzíva annak ellenére folytatódik, hogy Törökország és Oroszország január 12-én megegyezett a tűzszünetről.

Ankara a lázadókat, míg Moszkva a kormányerőket támogatja a szíriai konfliktusban.