A liberális demokráciákban az embereknek éppúgy meg kell tanulniuk a sorok között olvasni, mint a Pravda olvasóinak a kommunista diktatúrában

2020.02.01. 08:58

Hosszabb interjút adott a Le Figarónak az egyik legsikeresebb francia anyanyelvű szociológus (és részben filozófus), a Kanadában élő Mathieu Bock-Côté. Az alig 40 éves tudós könyvei a legnagyobb sikerű könyvek között szerepelnek a francia listákon. Négy évvel ezelőtt "A multikultúra, mint politikai vallás" százezret meghaladó példányszámban fogyott el csak Franciaországban, a tavaly megjelent "A politikai korrektség birodalma" című munkája pedig még nagyobb siker volt.

Semleges eleme a tömegkommunikációnak a szemantika?

Mathieu Bock-Côté:  A média nyelve mindig – vagy legalábbis részben - a domináns ideológiát fejezi ki. Rendszerezi és körülhatárolja azt a mentális teret, amelyben fejlődünk. Sohasem semleges, befolyásolja a világgal, a várossal való kapcsolatunkat. Hozzá kell tenni, hogy a média néhány évtized alatt vált ellenhatalomból főhatalommá. Manapság már valóban úgy érezzük, hogy a tömegkommunikáció kevésbé adja vissza a valóságot, sokkal inkább eufemizálja, vagy akár elképzelhetetlen módon elfojtja azt.

Mathieu Bock-CôtéForrás: --

Úgy érezzük, hogy egy újbeszél nyelvet erőltetnek ránk. Amit azután vissza kell fejteni. Erre a hétköznapi ember már spontán módon képes, megtanulta dekódolni az olvasott szavak jelentését. Már nem kell neki megmagyarázni, hogy mit jelent az, hogy „fiatalok csoportja" egy „érzékeny környéken", vagy, hogy mit takar az a horror, amit egy „radikalizált egyén" „toroktámadás" által követett el. Azonnal tudja, hogy miről van szó, ha felmerül az a már-már vicces szlogen: „nem hozható összefüggésbe". Bár tudjuk, hogy a hasonlatok mindig sántítanak, hiszen liberális demokráciában élünk, mégis bizonyos szempontból arra a mentális tréningre emlékeztet ez, amelyet a Pravda olvasói kaptak régebbi időkben. De a valóság nem csupán szellemi építmény, így olykor beleütközünk.

Ön írt egy esszét a politikai korrektségről. Az elmúlt évtizedben kiterjedt-e a politikai korrektség a szavak szintjére, és ha igen, akkor melyek ezek a szavak?

A píszí világa szorosan kapcsolódik a szavak szabályozáshoz. Sőt, birodalmának egy kiváltságos területe ez. Ez egy ideológiai eszköz, melynek az a célja, hogy elképzelhetetlenné vagy illegitimmé tegye a boldog sokféleséget hirdető általános narratíva kritikáját. Például nézzük a fóbia szót: amikor az ellenfeleket fóbizálják, akkor a mentális egészség területén túlra helyezik őket. Tehát a politikai nézeteltérés pszichiátriai jellegűvé lesz. A szuverenitáspárti – eurofób lesz, az iszlámkritikus – iszlamofób lesz, aki pedig elutasítja a tömeges bevándorlást – az xenofób (idegengyűlölő). És persze beindul a mechanizmus: van, akit már transzfóbiával vádolnak. Valójában a szellemi szabadság hihetetlen hanyatlásának vagyunk tanúi. A politikai korrektség napjainkban egyre radikálisabb. Már nem csak az amerikai egyetemek jellegzetessége ez, ma már a hétköznapi életet is szennyezi. Ki lehetne adni egy újbeszél-szótárat. Különösen olyan szavakat találnánk benne, mint például „rasszizált", „nem kevert társadalmi tér", „az identitás változékonysága".

Hogyan válnak a szavak a legitimáció vagy a kizárás eszközeivé?

Bizonyos szavakkal jelzik a jó birodalmához való tartozást. Ezért a politikusoknak azt kell ismételgetniük, hogy „a sokszínűség gazdagságot jelent", kerülniük kell az „identitás bezárkózását", fel kell venniük „a harcot a diszkrimináció ellen" a „populizmus" növekedésétől félve. Fel kell háborodniuk, amikor azt egy bizonyos „kisebbségi" lobbi elvárja tőlük, ezáltal segítve a médiában a napi botrányok felépítését. Ha ellenkeznek, rögtön „ellentmondásossá" válnak. A legkisebb hallgatás is az egyet nem értés jelének tekinthető.

Forrás: AFP/Joel Saget

Ezzel szemben bizonyos szavakat vagy kifejezéseket megtiltanak, és elítélik azokat, akik időnként használják őket – nem meglepő, hogy egyes szerzők is feketelistára kerülnek. Például ha valaki ma a Nyugat hanyatlásáról beszél, az nagy valószínűséggel „szélsőjobboldaliként" fogják megbélyegezni. Ugyanígy jár az is, aki elítéli a fehérek elleni rasszizmust, ez szintén a legbűzösebb hálózatokhoz való tartozást jelöli – korunk az orrával gondolkodik.

Mellesleg a szélsőjobb-koncepció is érdekes. A politikusoknak attól kell rettegniük, hogy ezek az ideológiai forgalomirányítók a szélsőjobbhoz kapcsolják őket, ha olyan terepre merészkednek, amely a médiában csúszósnak számít. Ezt a szörnyen pontatlan kifejezést sokkal inkább a lejáratásra használják, mint a jelenség definiálására. Meghatározása folyton változik és bővül. Egy dolog azonban biztos: társadalmi halállal jár, ha valakire rásütik, onnantól közellenséggé válik.

AZ IRODALOM SZEREPE

Mathieu Bock-Coté gondolatait egyébként azzal zárja, hogy fontos, hogy visszatérjünk egy nem ideologizált köznyelvhez, és reménykedik abban, hogy ebben a visszahódítási folyamatban szerepet játszik majd az irodalom is.