Oroszország lezárta távol-keleti határait

Oroszország, repülőtér, ellenőrzés, koronavírus
Ellenőrzést végző szakember az egyik moszkvai repülőtéren.
Vágólapra másolva!
Elrendelte Oroszország távol-keleti határainak lezárását a koronavírus terjedésének megakadályozása jegyében csütörtökön Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök. Közben a szomszédos Kazahsztánban a vírussal kapcsolatos álhírek terjesztése miatt tartóztattak le két embert.
Vágólapra másolva!

Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök utasította Tatyjana Golikovát, a védekezésért felelős stábot irányító miniszterelnök-helyettest, hogy naponta tájékoztassa a lakosságot a járványhelyzetről és a foganatosított megelőző intézkedésekről.

Oroszország korábban csak a Kínával közös határát zárta le az autós és gyalogosforgalom elől, március 1-jéig. Péntektől a Moszkva és Peking közötti vasúti forgalmat is korlátozza.

Több gyógyszer is segíthet

Az orosz egészségügyi minisztérium csütörtökön közzétette a koronavírussal fertőzött személyek kezelésére ajánlott készítményeket, amelyek között vannak a HIV, a C típusú májgyulladás és a sclerosis multiplex ellen használt gyógyszerek. Ezek között szerepel a Rabavirin, a rekombináns interferon beta-1b és a Lopinavir/Ritonavir.

Korábban Gennagyij Onyiscsenko járványügyi orvos azt mondta, hogy

mintegy 30 meglévő gyógyászati készítmény használható a koronavírus-fertőzöttek gyógyítására,

köztük tucatnyi olyan, amelyekkel HIV-fertőzötteket kezelnek. Ő az Indinavirt és a Szakvinavirt említette meg alkalmazható gyógyszerként.

Az orosz egészségügyi minisztérium és a fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) ajánlatai szerint megelőző gyógyszeres kezelést kell biztosítani 48 órán belül mindenki számára, aki koronavírustól megbetegedett emberrel lépett érintkezésbe.

Egészségügyi ellenőrzés a krasznodari repülőtéren január 28-án Forrás: Sputnik/Vitaly Timkiv

Oroszországban, ahol korábban az összes határátkelőhelyen megerősítették a járványügyi ellenőrzést, és eddig 184, az akut légügyi fertőzés tüneteit mutató embert vizsgáltak ki, eddig még nem találtak senkit, aki az új koronavírustól fertőződött volna meg.

Oroszország első, a moszkvai Puskin téren működő McDonald's étterme csütörtökön visszavonta a péntekre meghirdetett akcióját, amelynek keretében a 30 évvel ezelőtti árakon, 3 rubelért adták volna a hamburgert. A rubel jelenleg mintegy 4,90 forintot ér.

Az orosz oktatásügyi minisztérium pénteken március 2-ig meghosszabbította az Oroszországban tanuló kínai diákok számára a téli tanítási szünetet.

Álhíreket terjesztettek

Letartóztattak Kazahsztánban két mentőautósofőrt, mert álhíreket terjesztettek a koronavírusról.

– mondta újságíróknak az almati rendőrség szóvivője, Szergej Nyeznajev. Az álhíreket a mentősök a WhatsAppon keresztül osztották meg másokkal.

Nyeznajev leszögezte: a híreszteléseknek utánajártak és megcáfolták.

Kazahsztánban az álhírek terjesztése akár egy év börtönbüntetést is jelenthet.

Szerdán a Kínával szomszédos Kazahsztán válságmegelőzéssel foglalkozó tárcaközi bizottsága bejelentette, hogy az ország felfüggeszt mindenfajta, légi, közúti és vasúti utasközlekedést Kínával, és nem ad ki vízumot kínai állampolgároknak, megelőzendő a koronavírus terjedését az országban.