Megölte a barátnőjét egy migráns, mert az el akarta hagyni

Vágólapra másolva!
Minél több migráns befogadását szorgalmazta egy finn nő, akit később bevándorló barátja ölt meg, amikor szakítani akart vele. Hasonló gyilkosságok más nyugat-európai országokban is történtek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A napokban derült fény egy borzalmas esetre Finnországban, amelynek áldozata egy finn nő volt.

Sanni Ovaska az ország déli részén fekvő Hameenlinnában élt, nemrég pedig

új barátja lett, a palesztin Hasan Alqina.

Hasan menedékkérőként érkezett az országba, a nőnek pedig ez éppen kapóra jött, korábban ugyanis a hírek szerint éppen arról beszélt, hogy „a fehér bőrű férfiak elég szar alakok".

De nemcsak ezt állította, hanem

a globalizáció mellett is kiállt, azt mondta, minél több bevándorlót kell befogadni.

Azonban a történet tragikus véget ért.

A közösségi médiából hamar kiderült, hogy Hasan Jaffában született,

korábban pedig megtagadták a menedékkérelmét Finnországban.

A jelek szerint azonban mégis csak ott maradt, megismerkedett ugyanis Sannival. Egy idő után azonban a fiatal nő véget akart vetni a kapcsolatuknak, ami viszont már nem nyerte el a tetszését a férfinak, és ez vezethetett a gyilkossághoz.

Hasan január 20-án ölte meg az őt elhagyni akaró párját,

a gyilkosság pontos körülményeiről a rendőrség egyelőre nem adott ki információt. Egy szomszéd állítása szerint

– ezt azonban még nem erősítették meg hivatalos forrásból.

Az esetre a közösségi médiában hívta fel a figyelmet valaki, aki egyben arról is írt, hogy nem ez az első eset Finnországban, ahol egy „csalódott" migráns egykori párját gyilkolta meg brutális körülmények között.

2018-ban egy iraki férfi, Albu-Salih Alaa Kadhim Mahdi, aki egyébként integrációs programban is részt vett, brutális körülmények között ölt meg egy nőt, amiért az be akarta fejezni a kapcsolatukat.

Egyéb sérülései mellett végül

lefejezte, majd rágyújtotta a lakást, hogy eltüntesse a nyomokat.

De már 2015-ben, a migrációs válság kezdetén is volt egy hasonló eset Finnországban, amikor

egy 26 éves afgán férfi megerőszakolta, majd megölte 17 éves volt barátnőjét.

A gyilkosság itt is brutális fordulatot vett a végére, a férfi ugyanis felgyújtotta az akkor még életben lévő lányt.

De nemcsak Finnországban történnek ilyenek, Németországban is. 2018 márciusában az afgán migráns Ahmad S. megölte a 17 éves Mireille-t Schleswig-Holsteinben, miután a lány szakított vele.

Ráadásul a bírósági tárgyaláson az is kiderült, hogy a bevándorló 11 évvel idősebb, mint amennyinek mondta magát, amikor megérkezett Németországba,

a lányt pedig azért ölte meg, mert féltékeny volt, amiért az új barátot talált magának, és már nem tudott uralkodni rajta.

Nem volt szerencséje migráns barátjával annak a 15 éves lánynak sem, akit Kandelben gyilkoltak meg, 2017 decemberében. Őt egy helyi kisboltban szúrta szíven a szintén ugyanannyi idős volt barátja, aki egyébként afgán volt. Az ügy akkor nagy vitát kavart Németországban.