V4NA: Franciaországban hétszer annyi keresztényt üldöznek, mint muszlimot

Párizs, 2019. április 15. Lángok martalékává válik a párizsi Notre Dame székesegyház tetőszerkezete 2019. április 15-én. A tűz a restaurálási munkálatokhoz felállított állványzaton, a tetőszerkezetnél keletkezett és onnan terjedt tovább. A tűz következtében már összeomlott a felújítás alatt álló gótikus katedrális kúp alakú tornya is. MTI/EPA/Julien De Rosa
Vágólapra másolva!
Franciaországban a keresztények és a zsidók ellen követik el a legtöbb vallási alapú atrocitást, az utóbbi időszakban pedig ugrásszerűen megnőtt az antiszemita fenyegetések és támadások száma is – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A francia belügyminisztérium által közzétett adatok szerint 2019-ben rendkívüli módon megnőtt a vallási indíttatású támadások száma, legyen szó akár szóbeli inzultusról, akár tettlegességről.

2019-ben 154 muszlimok elleni vallási támadás történt, míg

a keresztények elleni cselekedetek száma ennek majdnem a hétszerese volt, egészen pontosan 1052 alkalommal támadtak keresztényekre Franciaországban a vallásuk miatt.

A fenyegetések száma egyre nő, tettekre azonban egyre ritkábban kerül sor.

Frédéric Potier, a kormány megkülönböztetés ellen fellépni hivatott tárcaközi megbízottja szerint ez annak tudható be, hogy a fenyegetéseket komolyan veszi a kormány, minden egyes panaszt meghallgatnak és kivizsgálnak.

Leginkább az antiszemita cselekmények száma nőtt meg tavaly Franciaországban,

2019-ben 687 esetet regisztráltak, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest. Igaz, 2018-ban még nagyobb mértékben, 74 százalékkal nőtt a zsidóellenes támadások száma.

A 2019-ben történt 687 esetből 151 volt fizikai támadás, a többi 536 pedig szóbeli fenyegetés.