39 embert mészároltak le terroristák Burkina Fasóban

Vágólapra másolva!
Harminckilenc embert öltek meg a szombaton Burkina Faso északi részén fekvő Silgadji településen elkövetett terrortámadásban - közölte a nyugat-afrikai állam kormányzata szerdán.
Vágólapra másolva!

A helyszínről a légvonalban mintegy 30 kilométerre fekvő Bourzanga városba elmenekült emberek beszámolói alapján napokig nem lehetett tudni, hogy pontosan hányan haltak meg a támadásban.

A főtérre terelték a vendégeket

Kedden még 10-20 közötti halottról érkeztek hírek, de

több szemtanú 50 körülire becsülte az áldozatok számát.

A biztonsági erők csak fokozott óvatossággal tudták megközelíteni a területet, amelyet valószínűleg elaknásítottak a támadók. A hatóságok vizsgálata során végül 39-ben állapították meg a halottak számát.

Szemtanúk elmondása szerint mintegy ötven terrorista Silgadji főterére terelte az embereket, akiket két csoportra osztottak.

A férfiakat kivégezték, a nőket felszólították, hogy hagyják el a települést.

A támadók a vérengzést követően nem hagyták el Silgadjit, még kedden is a település környékén ólálkodtak, ahol megrongálták a távközlési vezetékeket.

Négyezer ember öltek meg a dzsihádisták

Burkina Fasóban az utóbbi két évben százak vesztették életüket és majdnem egymillióan kényszerültek elmenekülni otthonaikból az erőszak fellángolása miatt, amelynek következtében

az államhatalom gyakorlatilag összeomlott az ország északi részén.

Az ENSZ adatai alapján Burkina Faso a világ tíz legszegényebb országa közé tartozik. A nyugat-afrikai állam északi, Malival és Nigerrel határos szegletében iszlamista szélsőségesek vetették meg a lábukat, és rendszeresen indítanak portyákat a polgári lakosság ellen.

Egyes frakciók az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz, mások az Iszlám Államhoz tartoznak. Az ENSZ adatai szerint a dzsihadisták támadásaiban Maliban, Nigerben és Burkina Fasóban tavaly négyezren meghaltak.