Több mint félezer jéghorgászt mentettek ki egy sodródó jégtábláról Oroszországban

Vágólapra másolva!
Egy mentőexpedíció 532 hobbihorgászt szállított partra egy sodródó jégtábláról kedden az orosz Távol-Keleten, a Szahalin sziget déli partvidékénél.
Vágólapra másolva!

A több mint hat órán át tartó mentőakció, amelyben 15 ember vett részt, három Hivusz 10-es típusú légpárnás hajó segítségével, helyi idő szerint kevéssel éjfél előtt ért véget.

A rendkívüli helyzetek minisztériuma helyi kirendeltségének közleménye szerint a balesetben senki sem sérült meg.

A jéghorgászat rendkívül népszerű sportág Oroszországban.

Művelői a Szahalini hatóságok figyelmeztetése ellenére merészkedtek a veszélyes jégtáblára, amely mintegy 2 kilométerre sodródott el a parttól.

A TASZSZ hírügynökség szerint hétvégén ugyanebben a régióban több mint 200, január 22-én pedig 250 horgászt kellett úszó jégtábláról kimenekíteni.