Hamisnak nyilvánították a Getty Múzeum Gauguin-szobrát

Getty Múzeum, Gauguin-szobor, hamis
Vágólapra másolva!
Hamisnak nyilvánították a művészettörténészek a Getty Múzeum által 2002-ben ötmillió dollárért megvásárolt Paul Gauguin-szobrot.
Vágólapra másolva!

Az alkotásról korábban úgy vélték, hogy az egyik legnagyobb és legszokatlanabb Gauguin-szobor.

A Fej szarvakkal című szobor egy tahiti férfi fejét ábrázolja.

A kutatók most ismeretlen szobrász alkotásának sorolták, és kivették a múzeum állandó kiállításáról.

A Getty Múzeum az alkotást a Wildenstein & Company, francia-amerikai műgyűjtő dinasztiától vásárolta 2002-ben - olvasható az artnet hírportálon.

A kutatók decemberben hozták meg döntésüket az átsorolásról, ám erről a közvéleményt nem tájékoztatták. A szobrot már nem állították ki a Kanadai Nemzeti Galéria Gauguin-kiállításán és a londoni Nemzeti Galéria tárlatán sem.

Eredetileg két fotó alapján kötötték Gauguinhez a szobrot, a fotókat a szobrász tahiti úti beszámolóihoz mellékelte. A szoborról 2002-ben kiadott közleményében a Getty felhívta a figyelmet arra, hogy a fej hasonlít a szobrászra, és úgy vélte, az esetleg egy szimbolikus önportré lehet.

2002 óta a szobrot a világ számos múzeumában, a londoni Tate Modernben, a washingtoni Nemzeti Galériában, a New York-i Modern Művészetek Múzeumában és a milánói Kultúra Múzeumában is bemutatták.

Gauguin nem látta el kézjegyével a szobrát, amely állítólag 1895 és 1897 között készült, ez egybeesik a festő és szobrász tahiti tartózkodásával.

A kutatók most úgy vélik, hogy 1894-ben születhetett az alkotás, amikor Gauguin Franciaországban volt.

A szobor eredete homályos, Wildensteinék 1993-ban egy svájci gyűjtőtől vásárolták. Daniel Wildenstein, a Gauguin 1873-1888 közötti munkásságáról készített katalógus szerzője volt az, aki először Gauguinnek tulajdonította az alkotást.

A Getty szakértői most kutatásokat végeznek a szantálfából készült alkotásról, hogy többet tudjanak meg eredetéről.

Egyes polinéz művészettörténészek szerint az ördögi szarvak nem jellemzőek a helyi kultúra ikonográfiájára,

az keresztény vagy európai forrásból ered. Egy másik elmélet szerint egy európai utazó készíthette a szobrot.