Már csak holttesteket találtak a romok alatt a török mentőcsapatok

török földrengés
Mentőalakulatok tagjai túlélők után kutatnak összeomlott lakóépületek romjai között a délkelet-törökországi Elazigban 2020. január 25-én, egy nappal a 6,8-as fokozatú földrengés után. A természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma hétfőn 41-re emelkedett, a sérültek száma meghaladja az 1600 főt.
Vágólapra másolva!
Már csak holttesteket találtak a romok alatt a török mentőcsapatok a pénteki délkelet-törökországi földrengés után, noha reménykedtek abban, hogy túlélőkre bukkanak. Ezzel a természeti csapás halálos áldozatainak száma 35-ről 41-re emelkedett - derült ki hétfőn a török katasztrófavédelem (AFAD) hivatalos Twitter-fiókján megosztott bejegyzéséből.
Vágólapra másolva!

Az AFAD beszámolt arról, hogy az élve kimentettek száma az előző nap óta változatlanul 45 maradt.

Az AFAD vezetője, Mehmet Güllüoglu szintén hivatalos Twitter-fiókján azt közölte, hogy az ismereteik szerinti utolsó holttestet is megtalálták, ugyanakkor a romok átvizsgálása még folytatódik.

Az első nagyobb rengés pénteken helyi idő szerint 20 óra 55 perckor rázta meg Délkelet-Törökországot. A földmozgás hipocentruma az Elazig tartománybeli Sivrice település közelében, 6,75 kilométeres mélységben volt.

A természeti csapás után további 1607 sérült jelentkezett kórházi ellátásra.


Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter, a három napja Elazigban tartózkodó tárcavezetők hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy 86 sérültet ápolnak továbbra is a kórházakban, 18-at közülük intenzív osztályon, de egyikük sincs életveszélyben.
Murat Kurum környezeti és városfejlesztési miniszter arról beszélt, hogy a kárfelmérésen 500 emberből álló csapat dolgozik, és az összesítés legkésőbb 10 napon belül minden olyan tartományban lezárul, amelyet a földrengés érintett. Kurum azt is közölte, hogy

Elazig, valamint a szomszédos Malatya és Diyarbakir tartományokban eddig már összesen 213 összeomlott épületet számoltak össze, további 1602 ház pedig súlyosan megrongálódott.

A tárcavezető bejelentette azt is, hogy Elazigban megkezdték azoknak a házaknak a bontását, amelyeket sürgősen el kell távolítani a helyükről, emellett pedig a tartományban legkésőbb áprilisban hozzálátnak 2000 társasház építéséhez.

Mentőalakulatok tagjai túlélők után kutatnak összeomlott lakóépületek romjai között a délkelet-törökországi Elazigban 2020. január 25-én, egy nappal a 6,8-as fokozatú földrengés után. A természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma hétfőn 41-re emelkedett, a sérültek száma meghaladja az 1600 főt. Forrás: MTI/EPA

Süleyman Soylu belügyminiszter elmondta: egyelőre 45 olyan menedékhelyet alakítottak ki az otthontalanná váltak számára, köztük sportcsarnokokat, iskolákat, diákkollégiumokat, konferenciatermeket, mecseteket , ahol biztosítani tudják ez ellátásukat. Soylu jelezte, hogy 15 napon belül elkészülnek két, egyenként 1000 konténerből álló átmeneti szállásközpont létrehozásával. A belügyminiszter arról is beszélt, hogy az állam anyagilag támogatja a károsultakat, a legnagyobb összeggel, 30 ezer lírával (mintegy 1,5 millió forint) azokat, akiknek a házában komoly károk keletkeztek és ezért le kell rombolni.

A török katasztrófavédelem hétfőn arról számolt be, hogy összesen több mint 24 ezer sátrat, 26 ezer 500 ágyat, 63 ezer takarót és csaknem 4 ezer hősugárzót szállítottak a térségbe, ezen felül pedig idáig közel 34 ezer adag melegételt osztottak szét.

Otthonukból kiköltöztetett emberek egy sportcsarnokban kialakított átmeneti szálláson a délkelet-törökországi Elazigban 2020. január 26-án, két nappal a 6,8-as fokozatú földrengés után. Forrás: MTI/EPA/-

Az Anadolu török állami hírügynökség hétfői információi szerint a hatóságok eddig nagyjából 15 ezer embert helyeztek el az ideiglenes menedékhelyeken, ahol biztosított a napi háromszori étkezés.

Mindemellett sokan sátrakban vészelik át a hideg éjszakákat, nekik a meleg ételen túl hősugárzó is a rendelkezésükre áll.

Az AFAD arra is rámutatott, hogy a mentési munkálatokban legkevesebb 4000 ember, több mint 20 mentőkutya, majdnem 600 szárazföldi és öt légi jármű vett részt.

A katasztrófavédelem mérőműszerei péntek este óta 1008 utórengést rögzítettek, 21 közülük 4-es fokozat fölötti volt.

Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton Elazigban tartózkodott, és azt mondta, hogy országának nincs szüksége nemzetközi segítségre a természeti csapást követően.

Törökországban gyakoriak a mérsékelt és közepes erősségű földmozgások, mindazonáltal nagyobb időközönként erős, vagy akár pusztító földrengések is előfordulnak. Elazig és Malatya tartomány nagyrészt hegyvidéken fekszik, kétezer métereset meghaladó csúcsok vannak a ritkán lakott térségben. A péntek esti rengés epicentrumának közvetlen környezetében főként kisebb, nehezen megközelíthető falvak találhatók. Az egyetlen város, amelyet a természeti csapás sújtott, maga Elazig, néhány százezres lakossága ellenére törökországi viszonylatban meglehetősen kicsinek számít. A kis-ázsiai országban a magasabban fekvő apró falvakban télen a zord időjárás miatt szinte senki nem tartózkodik, lakosaik a hidegebb hónapokat az alacsonyabban található községekben, városokban töltik.

Süleyman Soylu belügyminiszter vasárnap este a CNN Türk hírtelevíziónak adott interjújában arra hívta fel a figyelmet, hogy a legnépesebb török metropoliszban, a 16 milliós Isztambulban, amely az észak-anatóliai törésvonalon fekszik, 7,5-ös fokozatú földrengésre készülnek.

Kiemelte, hogy nagyon komolyan dolgoznak a várt, és esetlegesen 7,5-ös fokozatú földrengés utáni forgatókönyvön.