Hongkongi kutatók szerint a koronavírusos megbetegedések száma meghaladhatja a 40 ezret is

kínai koronavírus
Az utasok testhőmérsékletét ellenőrzi infravörös hőkamerával egy védőfelszerelést viselő egészségügyi dolgozó a kelet-kínai Nancsing nagyváros déli vasúti pályaudvarán 2020. január 27-én. Az új, tüdőgyulladást okozó koronavírus halálos áldozatainak a száma 80 fölé nőtt Kínában, és világszerte közel háromezer fertőzöttet regisztráltak. A kórokozó a 11 millió lakosú Hupej tartománybeli Vuhan egyik halpiacán bukkant fel január elején.
Vágólapra másolva!
Drákói intézkedésekkel kell korlátozniuk a kormányoknak a lakosság mozgását, ha meg akarják akadályozni a tüdőgyulladást okozó, Vuhanban felbukkant új koronavírus terjedését - közölték hétfőn hongkongi kutatók, akik matematikai modellek alapján úgy becsülik, hogy a még lappangó megbetegedések száma Kínában már meghaladhatja a 40 ezret is.
Vágólapra másolva!

A Hongkongi Egyetem (HKU) tudósai figyelmeztettek a vírus terjedésének gyorsulására. Az egyetem orvosi kara együttműködik az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) a fertőző betegségek kezelésében.

A világban eddig összesen 2886 megbetegedést és 81 halálesetet erősítettek meg hivatalosan, a gyanús esetek száma viszont egy nap alatt megduplázódott, és megközelítette a hatezret.

Valamennyi áldozat Kínából származik.

- jelentette ki Gabriel Leung, a HKU kutatócsoportjának vezetője.

Az utasok testhőmérsékletét ellenőrzi infravörös hőkamerával egy védőfelszerelést viselő egészségügyi dolgozó a kelet-kínai Nancsing nagyváros déli vasúti pályaudvarán 2020. január 27-én. Az új, tüdőgyulladást okozó koronavírus halálos áldozatainak a száma 80 fölé nőtt Kínában, és világszerte közel háromezer fertőzöttet regisztráltak. A kórokozó a 11 millió lakosú Hupej tartománybeli Vuhan egyik halpiacán bukkant fel január elején Forrás: MTI/EPA/Costfoto/Szu Jang

Ma Hsziao-vej, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság vezetője vasárnap közölte, hogy

az új vírus lappangási ideje akár két hét is lehet, és a vírus már a tünetek megjelenése előtt is fertőzhet.

A vírus terjedése alapján felállított matematikai modellekből Leung csapata arra a következtetésre jutott, hogy a tényleges fertőzések száma jóval magasabb lehet a hivatalos adatoknál, mert a hatóságok csak a hivatalosan megerősített eseteket tartják nyilván.

- mondta elméleti görbékre hivatkozva hongkongi sajtótájékoztatóján Leung.

A kutató szerint a tünetek nélküli, a lappangás stádiumában lévő megbetegedések száma szombaton megközelíthette a 40 ezret.

Li Ko-csiang kínai miniszterelnök (b2) a vuhani ezerágyas tábori kórházat építő munkásokkal Hupej tartomány székhelyén 2020. január 27-én. A kínai hatóságok három nappal meghosszabbították a holdújévi szünetet, hogy fékezzék a koronavírus okozta járvány terjedését, amely a tartományból indult. MTI/EPA/Featurechina/Shepherd Csou Forrás: MTI/EPA/Featurechina/Shepherd Csou

Gabriel Leung hozzátette, hogy a fertőzések száma hatnaponta megduplázódhat, várhatóan áprilisban és májusban éri el a csúcspontot azokon a területeken, ahol a járvány már megjelent.

A HKU kutatócsoportjának vezetője hangsúlyozta azonban, hogy hatékony közegészségügyi intézkedésekkel csökkenteni lehet a fertőzés terjedésének tempóját.

A betegség góca továbbra is a közép-kínai Vuhan város és Hupej tartomány, de találtak már megbetegedéseket más nagyvárosokban, így Pekingben, Sanghajban, Sencsenben és Kantonban is.

A kutató szerint teljesen korrektek a közel 20 városban bevezetett, a külvilágtól mintegy 56 millió embert elzáró kínai utazási korlátozások, bár hozzátette, hogy más nagyvárosokban ezek az intézkedések nem feltétlenül módosítják a járvány alakulását.