Barátot lát az Európai Unió magyar bővítési biztosában Észak-Macedónia

NAGY Imre; VÁRHELYI Olivér
Budapest, 2019. november 22. Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős tagjelöltje meghallgatásán az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén az Országház, Nagy Imre-termében 2019. november 22-én. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Az észak-macedóniai, ellenzékben lévő jobboldali VMRO-DPMNE párt egyik vezető tisztviselője, Aleksandar Nikoloski arról beszélt egy interjúban, hogy barátként tekint a magyar uniós bővítési biztosra, Várhelyi Olivérre és a magyar kormányra is. Egyben reméli, fel tudják gyorsítani az ország csatlakozását az Európai Unióhoz, és le tudják küzdeni a korrupcióba keveredett korábbi baloldali kormányfő, Zoran Zaev által okozott nehézségeket – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Január közepén Észak-Macedóniába látogatott az Európai Unió bővítésért felelős biztosa, Várhelyi Olivér, a látogatás kapcsán pedig nem sokkal később Aleksandar Nikoloski, a jobboldali, jelenleg ellenzékben lévő Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) egyik vezető tisztviselője adott interjút a Republika című helyi lapnak.

Az interjú alapján

Várhelyi nagyszerű barátja Macedóniának és a VMRO-DPMNE-nek is, a magyar kormánnyal való kiváló kapcsolatot pedig ki kell használni.

Nikoloski elmondta, reményeik szerint Macedóniának egyre nagyobb támogatása lesz majd az európai integrációs folyamatban, a magyar bővítési biztost pedig kellően felkészültnek és elkötelezettnek látják az ügyben.

Ugyanakkor jelentős reformokat kell alkalmaznia a balkáni országnak az uniós csatlakozás érdekében, amelyek főleg az állampolgárok életének javítására irányulnak, de harcolniuk kell a bűnözés és a korrupció ellen is.

Itt a politikus szót ejtett a nemrég korrupcióba keveredett és lemondott miniszterelnökről, Zoran Zaevről is, aki szerinte

Így az EU felé vezető úton éppen a bűnözés és a reformok hiánya jelenti az akadályt – valamint az, hogy Macedóniát most Albániával akarják egy csoportba helyezni az uniós csatlakozások folyamatában.

Ez Nikoloski véleménye alapján

hátrányt jelent az országának, mert tagjelölti státuszban vannak, és így nem kaptak még konkrét időpontot arra vonatkozóan, hogy mikor is kezdődhetnek meg a csatlakozási tárgyalások az EU-val.

Macedóniában ráadásul áprilisban tartanak előrehozott választásokat, az IPIS decemberi közvélemény-kutatása szerint pedig a jobboldali VMRO-DPMNE-re a szavazók 21,4 százaléka adná le a voksát.

Ezzel szemben a most kormányzó SDSM már csak a szavazatok 17,5 százalékát tudná megszerezni, amelynek oka az országban kirobban korrupciós botrányok.

A VMRO-DPMNE jövőbeli terveiről Nikoloski azt mondta,

Az ország igazságügyi rendszerét illetően Nikoloski szerint problémával áll szemben Macedónia, tekintve, hogy sok esetben nem történt rendes kivizsgálás, ítélet sem született – például Zoran Zaev zsarolási és korrupciós ügyeiben.

A jobboldali politikus ezenkívül felhozott egy olyan ügyet is, hogy

egy polgármester megverte az egyik beosztottját, tettéért azonban csak egy figyelmeztetést kapott.

Ezzel szemben Zoran Zaev és testvére, Vice Zaev jelenleg őt pereli rágalmazás miatt.