Eltévedt a Hargita megyei Kis-Cohárdon egy turistacsoport

eltévedt turistacsoport hargitában
A gyergyószentmiklósi hegyimentők rövid időn belül megtalálták a hegyen található erdőben eltévedt fiatalokat.
Vágólapra másolva!
A gyergyószentmiklósi hegyimentők hoztak le szombat este egy csoport fiatalt, akik eltévedtek a hegyen - számolt be a Maszol.ro erdélyi hírportál.
Vágólapra másolva!

A Salvamont-mentőcsapat vezetője, Elekes Huba az Agerpresnek elmondta, hogy a 16 és 18 év közötti fiataloknak egy felnőtt kísérőjük volt.

Szombat reggel indultak el a Gyilkostó üdülőtelepről a Kis-Cohárdra, ám amikor sötétedéskor visszafordultak, elnézték a turistajelzést, és eltévedtek az erdőben.

A csoportvezető mobiltelefonon kért segítséget a hegyimentőktől.

Annak ellenére, hogy nem tudták megmondani, hol vannak, viszonylag hamar megtalálták őket.

A gyergyószentmiklósi hegyimentők rövid időn belül megtalálták a hegyen található erdőben eltévedt fiatalokat Forrás: Facebook

Elekes Huba elmondta, hogy

a csoport tagjai jól vannak, az ijedtségen kívül nem esett bajuk.

Mint kiderült, a felnőtt kísérőjük rosszul mérte be a bejárandó útvonal hosszát, és nem számolt azzal, hogy korán sötétedik.

Végül a lányokat a Salvamont autójával, egy erdei úton szállították a Gyilkostóra, a fiúkat pedig gyalog kísérték le a gyergyószentmiklósi hegyimentők.