A kínai hadsereg orvosait is bevetik a betegség elleni küzdelemben

koronavírus, Kína
Sanghaj, 2020. január 22. A tüdőgyulladást okozó új koronavírus miatt védőmaszkot viselnek a sanghaji Hung Csiao vasútállomáson járőröző katonák 2020. január 22-én. Kínában 17-re emelkedett a tüdőgyulladást okozó új koronavírusban elhunytak, valamint 470-re nőtt a fertőzöttek száma. A járvány kiindulópontjának számító közép-kínai Vuhanban óvintézkedések léptettek életbe: a repülőtéren és vasútállomásokon ellenőrzik az utasok testhőmérsékletét, és karanténba helyezik mindazokat, akiknél lázas tüneteket tapasztalnak. A kínai városokban a holdújévi munkaszünet miatt várhatóan jelentősen emelkedik az utasforgalom. MTI/EPA/Lu Hung-csie
Vágólapra másolva!
Kínában a hadsereg egészségügyi alakulatait is bevetik az újfajta koronavírus terjedése elleni küzdelemben: csak a járvány epicentrumaként ismert Vuhan városba 1200 tagú katonai egészségügyi személyzet érkezett szombaton, de a tartományba, Hupejbe érkeztek más országrészekből polgári orvosok és ápolók is - közölték a hatóságok.
Vágólapra másolva!

A vuhani egészségügyi intézmények túlterheltek, ezért van nagy szükség a segítségre. A polgári egészségügyi személyzetet egyetemi kórházak küldték önként jelentkezők közül, akik a SARS és az ebolavírus terjedése elleni küzdelemben is szereztek már tapasztalatot - írta a Hszinhua hírügynökség

Várhatóan február elsejére lesz kész a 11 millió lakosú Vuhanban előre gyártott elemekből egy ideiglenes kórház, amely 700-1000 beteget tud majd ellátni.

Már 41 halálos áldozata van a vírusnak

Szombaton már órákkal korábban bejelentették, hogy újabb 15 ember meghalt az országban, és ezzel

a kór halálos áldozatainak száma 41-re nőtt, ebből 39 haláleset Vuhanban történt. A fertőzöttek száma 1287-re emelkedett az országban, ebből Vuhanban mintegy 500-ra.

A legfrissebb jelentések szerint már mintegy 56 millió ember mozgását korlátozzák Közép-Kínában a tüdőgyulladás-járvány megfékezése érdekében. Egy nappal korábban még csak 40 millió ember volt korlátozva utazásában, ami 13 hupeji város lakosságát jelentette, de az intézkedést - amely szerint a lakosok nem hagyhatják el településüket - kiterjesztették további öt városra az 59 millió lakosú tartományban.

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus miatt védőmaszkot viselnek a sanghaji Hung Csiao vasútállomáson járőröző katonák 2020. január 22-én Forrás: MTI/EPA/Lu Hung-Csie

Nagy problémát jelent, hogy

a holdújév kezdete miatt az utóbbi napokban már több százmillió ember kelt útra az országban,

általában családlátogatásra. Az ország 31 tartományából már 29-ben regisztráltak fertőzötteket, csupán a Tibeti-fennsíkon található, gyéren lakott Csinghaj tartományból és a Tibeti Autonóm Területről nem érkezett hír egyetlen esetről sem.

Koronavírus-fertőzést jelentettek már Japánból, Dél-Koreából, Tajvanról, Thaiföldről, Vietnamból, Szaúd-Arábiából, Szingapúrból, az Egyesült Államokból, Ausztráliából, ami összesen több mint 1300 embert jelent a világon.