Soros legújabb ötlete: a migránsok mellett bűnözőket képezne ki

Horizontal
Hungarian-born US investor and philanthropist George Soros delivers a speech on the sidelines of the World Economic Forum (WEF) annual meeting, on January 23, 2020 in Davos, eastern Switzerland. (Photo by Fabrice COFFRINI / AFP)
Vágólapra másolva!
Egymilliárd dollárból indítana új oktatási hálózatot Soros György - minderről a davosi világgazdasági fórumon beszélt az amerikai tőzsdespekuláns. Soros az illegális bevándorlókat és a börtönben ülő bűnözőket képezné. Legújabb terve egybevág azzal az akcióval (börtönbiznisz), amit Magyarországon folytatnak az általa támogatott álcivil szervezetek. Soros mostani kijelentése egyértelműen azt mutatja, hogy világszerte tovább akarja növelni befolyását. 
Vágólapra másolva!

A CEU önmagában nem elég erős ahhoz, hogy olyan meghatározó oktatási intézménnyé váljon, amelyre a világnak szüksége van, ezért „ehhez újfajta globális oktatási hálózatra van szükség – mondta Soros György a svájci Davosban, a világgazdasági fórumon a BBC, az AP hírügynökség, és a Reuters tudósítása alapján. Az amerikai bevándorláspárti milliárdos tőzsdespekuláns úgy ítélte meg, elérkezett az idő, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány ambiciózus terveket indítson egy új és innovatív oktatási hálózat felépítésére, amelyre a világnak valóban szüksége van.

Erre a projektre egyébként egymilliárd eurót szán Soros. Nem véletlenül: az egész oktatási tervének a lényege a befolyásvásárlás.

Soros legújabb tervével a migránsokat és bűnözőket segítené Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Soros a bűnözők mellé állt

„Az új ötlet egyedi lesz. Nemzetközi platformot kínál majd az oktatás és a kutatás számára" – fejtette ki Soros György. „Közös tanfolyamokat tartunk a világ különböző részein található egyetemek hallgatói számára.

Az amerikai tőzsdespekuláns legújabb ötletével tehát ismét az illegális migránsok, valamint most már a bűnözők mellé is állt. Magyarországon, több Soros György szervezeteihez szorosan kötődő ügyvéd milliárdokat keresett a börtönbizniszen. Eszes, jól ismert ügyvédcsoportok rájöttek, hogy az európai szabályok a kínzás tekintetében olyan enyhék, hogy erre üzletet lehet építeni.

A gyöngyöspatai ügy is Sorosék pénzszerző akciója

Az amerikai spekuláns a beszédében a cigányokra is kitért. Ebben az ügyben is aktív tevékenységet fejtenek ki Soros álciviljei. Mint arról az Origo többször beszámolt, a Kúria tavaly december 2-i, jogerős döntése értelmében a gyöngyöspatai önkormányzatnak - mint az oktatási intézmény akkori fenntartójának - több mint 80 millió, míg a tankerületnek majdnem 20 millió forint kártérítést kell fizetnie az ügyben érintett 62 roma tanuló családjának, mert a bíróság szerint a gyöngyöspatai roma gyerekeket 2004-től kezdődően szegregálták. Az ügy a Soros-hálózat pénzszerző akciójaként foglalható össze. Ráadásul a jogi eljárást nem a roma gyerekek szülei, hanem a Soros-hálózat képviselői kezdeményezték.

Így növelné a befolyását Soros

Másrészt Soros mostani oktatási tervének a lényege, hogy így akar világszerte még nagyobb befolyásra szert tenni. Ezzel összhangban van Orbán Viktor múlt pénteki kijelentése is. A kormányfő arról beszélt, hogy

hozzáfűzve, hogy a milliárdos spekuláns a világ első számú oligarchája.