V4NA: Üdvözlőlapot küldött börtönigazgatójának a megszökött migráns

Vágólapra másolva!
„Üdvözlet Thaiföldről" feliratú képeslapot küldött az Antwerpenhez közeli Turnhout börtönbe az az egykori elítélt, aki még december 19-én sikeresen megszökött a belga fegyintézetből. Oualid Sekkaki, aki azért szökött meg a börtönből, mert attól tartott, hogy kiadják Marokkónak, annak a „Szökéskirálynak" nevezett Ashraf Sekkakinak az öccse, akit 2009-ben egy eltérített helikopterrel szabadítottak ki társai egy bruges-i börtönből, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Végtelen szemtelenségről tett tanúbizonyságot egy belgiumi börtönből megszökött migránsbűnöző, Oualid Sekkaki, akit a Turnhout börtönben tartottak fogva. A marokkói származású belga bűnözőt drogkereskedelem miatt zárták rács mögé, és a belga hatóságok tárgyalásokat folytattak a férfi kiadatásáról Marokkóval, ami ellen az elítélt számtalan alkalommal tiltakozott. Vélhetően ezért is döntött úgy, hogy vakmerő tervet végrehajtva megszökik Turnhoutból. December 19-én megmászta a börtönkerítést, elvágta a tetején található nagy feszültségű elektromos kábeleket, majd egy kötéllel leereszkedett a másik oldalon. Példáját négy másik rab is követte az elektromos zárlat okozta káoszban, de őket néhány órán belül elfogták, míg Sekkakinak nyoma veszett.

Most a De Morgen napilap információi alapján feltett kérdésekre a Turnhout börtön igazgatósága megerősítette, hogy hétfőn egy borítékban üdvözlőlapot kaptak Sekkakitől. Az igazgatónak címzett képeslapon az „üdvözlet Thaiföldről" felirat állt, és mellette hevert a borítékban a Sekkaki rabruhájára rávarrt rabszám-biléta is.

Forrás: V4NA

Nem meglepő Sekkaki vakmerő akciója, mivel a 26 éves férfi annak az Ashraf Sekkakinak az öccse, aki 2009-ben a belga bűnüldözés történetének legvakmerőbb szökése során szabadult ki a bruges-i börtönből. Az idősebbik Sekkaki fivér rablásért ült Brugesben, amikor eddig ismeretlen bűntársa fegyverrel fenyegetve a pilótát, eltérített egy helikoptert, amellyel leszálltak a börtön területén belül, és kiszabadították Ashraf Sekkakit és három társát. A géppel Aalter városába repültek, ahol egy női sofőr vezette Mercedesbe szálltak át, kiraboltak egy benzinkutat, majd a tengerpart felé vezető úton nyomuk veszett. Ashraf Sekkakit azonban két héttel később Marokkóban elfogták, azóta is ott tartják fogva.