Meztelenül volt egy osztrák nő a bécsi uszoda női öltözőjében, egy muszlim nő burkiniben felháborodott ezen és belekötött

Bécs, Simmering, uszoda, vita, meztelenség
Vágólapra másolva!
Veszekedés tört ki a bécsi Simmering uszodájában, amikor a női öltözőben egy nő meztelenre vetkőzött úszás után, hogy át tudjon öltözni. Az öltözőben ugyanis egy burkinit viselő nő is volt a hétéves kisfiával. A muszlim anya szerint a gyereket zavarta az osztrák nő meztelensége - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A simmeringi fürdőben a nőknek és férfiaknak külön helyiségben biztosítanak öltözőszekrényeket, és vannak külön öltözőkabinok is. Az 57 éves, osztrák Susanne S. évek óta jár az uszodába, és általában a szekrénye előtt öltözik át, ami megfelel a fürdő szabályzatának is.

Eddig még soha senkinek nem volt ezzel problémája.

Erről ő maga számolt be a sajtónak, miután összetűzésbe keveredett egy muszlim nővel.

A nő ugyanis, aki egyébként burkinit viselt, szóvá tette, hogy zavarja és kényelmetlenül érinti kisfiát a nő meztelensége, használjon öltözőkabint.

mondta el az osztrák Susanne S., aki a Zara nevű rasszizmusellenes szervezetnél bejelentést is tett az incidens miatt, mert úgy érezte, hátrányos megkülönböztetésben volt része.

A két nő végül hangosan veszekedni kezdett, majd dühösen távoztak a fürdőből. A bécsi fürdők szóvivője szerint egyik nő sem követett el szabálytalanságot. Az öltözőben természetesen lehet meztelenül tartózkodni, és a burkini viselése is megengedett az uszodákban, amennyiben az fürdőruhaanyagból készült.

A bevándorlásellenes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) bécsi elnöke, Dominik Nepp alpolgármester szerint

az eset a vörös-zöld bevándorlás- és integrációs politika kudarcának bizonyítéka.

Szerinte a szociáldemokraták (SPÖ) és a zöldek közös városvezetésének köszönhető, hogy

a radikális iszlám bevándorlók meg akarják mondani az osztrák lakosságnak, hogy mit kell tenniük.

Az FPÖ figyelmeztetett ezekre a drámai változásokra, az SPÖ polgármestere és a zöldek azonban meghívták ezeket a bevándorlókat a városunkba. Aki nem fogadja el a közép-európai szokásainkat, és nem akar alkalmazkodni hozzájuk, nem kívánatos ebben a városban - fogalmazott Nepp.