Lemondott a részegen verekedő szlovák környezetvédelmi miniszter

Solymos László
Solymos László, volt szlovák környezetvédelmi miniszter
Vágólapra másolva!
Lemondott Solymos László szlovák környezetvédelmi miniszter csütörtökön, miután előző nap este részegen randalírozott egy pozsonyi étteremben, és a rendőrök előállították.
Vágólapra másolva!

A miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy távozik posztjáról.

- mondta Solymos, hozzátéve, hogy magánéletében nehéz időszakot él át, ám kész vállalni a felelősséget a tetteiért, és mindenkitől elnézést kér.

Peter Pellegrini kormányfő a politikai kultúra gesztusának nevezte a miniszter lemondását.

Solymos, aki a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt minisztere, sajtóinformációk szerint egy másik férfival, állítólag a testvérével együtt vacsorázott szerdán Pozsony óvárosában egy kínai étteremben. Szemtanúk szerint szóváltásba keveredtek, majd az őket csitítani próbáló éttermi alkalmazottal is konfliktusba kerültek.

Solymos László Forrás: Twitter

A pluska.sk hírportál beszámolója szerint a randalírozók széttörték az étterem üvegajtaját.

Megsérült az étterem egyik alkalmazottja is, őt mentővel vitték be az egyik pozsonyi kórházba.

A híradások szerint a nyilvánvalóan ittas Solymos a kiérkező rendőröknek többször is azt kiabálta, hogy ő a környezetvédelmi miniszter, és megpróbált kiszállni a rendőrautóból.

Nem ez az első eset, hogy szlovákiai politikusok alkohol hatása alatt keverednek bajba. Néhány éve például Mikulás Dzurinda volt kormányfő sérült meg, mert ittasan elesett.

A legnagyobb visszhangot kiváltó eset Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt korábbi elnökének nevéhez fűződik: a politikus részegen vizelt egy pozsonyi étterem balkonjáról. Több parlamenti képviselőt és magasabb rangú tisztségviselőt is kaptak már ittas vezetésen, ez volt az egyik oka annak is, hogy néhány éve megszüntették a parlamenti képviselők mentelmi jogát a szabálysértések esetében.