Három gyerek holttestét találták meg egy phoenixi házban

Vágólapra másolva!
Egy három éves kisfiú, egy két éves kislány, és egy hét hónapos kislány holttestére bukkantak a rendőrök hétfőn az amerikai Pheonixben. Egyelőre nem tudni, mi okozta a gyerekek halálát - írta az NBC News.
Vágólapra másolva!

A rendőrség tájékoztatása szerint a segélyhívót kora este tárcsázta a gyerekek egyik rokona,

a rendőrök azonban már csak a három holttestre bukkantak.

Azt egyelőre nem tudni, mi okozta a gyerekek halálát, mondta Mercedes Fortune a phoenixi rendőrségtől. A gyerekeken nem találtak külsérelmi nyomokat.

A meg nem nevezett hozzátartozó csak annyit mondott, hogy a gyerekek korábban betegek voltak. A rendőrők a későbbiekben kihallgatják a gyerekek szüleit, a halál okát pedig orvosszakértő vizsgálja.