Vacsoráért indult, két autó gázolta halálra a nőt

Vágólapra másolva!
Egy gyorsétterembe indult szombat este egy kaliforniai nő, átvágva egy forgalmas autóuton. A rossz látási viszonyok között azonban a döntése végzetesnek bizonyult: két autó is elütötte.
Vágólapra másolva!

Két autó is elütötte a kaliforniai nőt, aki ételért indult el egy McDonald's-ba, átvágva egy forgalmas úton - írja az ABC News.

Laura Bryant szombat este a kaliforniai Fresno északkeleti részén akart betérni egy útmenti gyorsétterembe, hogy vacsorát vegyen a családjának. A nő úgy gondolta, átvág egy forgalmas úton, hogy eljusson az étteremhez.

A rossz látási viszonyok mellett azonban ez tragikus döntésnek bizonyult: a nőt a harmadik sávban elütötte egy autó.

A teste az ütés hatására átrepült a középső sávba, ahol még egy jármű keresztülhajtott rajta.

Laura a helyszínen meghalt.

– Bill Dooley, a fresnói rendőrség hadnagya az üggyel kapcsolatban.

A hatóság szerint az első jármű vezetője megpróbált megállni, hogy elkerülje az ütközést, de erre már nem volt lehetősége. A rendőrség azt is hozzátette, hogy a sofőr szabályosan közlekedett, nem volt alkohol, vagy drog befolyása alatt.

A második autó sofőrje viszont a gázolás után továbbhajtott,

őt most is keresik a rendőrök.