Járó mosógépbe szorult egy 5 éves kisfiú, túlélte

Vágólapra másolva!
A gyerek anyja, az amerikai Indiana államban található Elwoodban élő Heather Oliver határozottan állítja, hogy december 19-ének reggelén a konyhába ment, hogy igyon egy pohár tejet, a fia pedig mélyen aludt. Néhány perc múlva furcsa hangokat hallott a fürdőszoba felől. Amikor bement, hogy utánanézzen a zaj forrásának, döbbenten szembesült vele, hogy gyereke az addigra már vízzel megtelt, járó mosógépben van és éppen fuldoklik.
Vágólapra másolva!

A nő azt mondta a rendőröknek, amint felfedezte, hogy fia a vízzel teli, járó mosógépben van, azonnal leállította és kiszedte onnan a gyereket. Mentőt viszont nem hívott, csak a gyerek apjának telefonált, aki a munkáját félbehagyva azonnal hazarohant a sokkoló hírre.

A férfi elmondta, hogy

a fia nagyon rosszul volt, és szinte végig eszméletlenül feküdt, amikor néhány percre magához tért, többször is hányt.

Az apa ezért autóba ültette a kisfiút, és meg sem állt vele a legközelebbi kórházig. Arra a kérdésre, miért nem hívtak házhoz az orvosi segítséget, azt felelték, hogy ez gyorsabb megoldásnak tűnt.

A gyerek túlélte az esetet.

A rendőrök több okból is kételkednek az anya vallomásában.

Először is sem tejet, sem tejeszacskót, de még kancsót sem találtak a konyhában, bár ő azt állította, hogy tejet ivott, amíg a gyereke a mosógépbe mászott.

Másodszor a program sem tudott volna elindulni. Az ügyön dolgozó nyomozók felkeresték a céget, ahol a mosógépet gyártották, hogy megtudják, hogyan kerülhetett bele a kisfiú, és képes lenne-e belülről elindítani a programot.

A cég munkatársai azt felelték, hogy sehogy, mert a gép nem indul el addig, amíg nincs becsukva az ajtaja.

Lezárt mosógép esetén pedig lehetetlen, hogy a gyerek hozzáférjen a kezelőgombokhoz, ha a dobtárcsában van.

A harmadik, ami gyanúra ad okot az, hogy

a kisfiúval pszichológus próbált beszélgetni a történtekről, ő azonban nem árulta el, hogy került a mosógépbe, hiába faggatták.

Arra a kérdésre viszont, hogy milyen az anyukája, ezt a szívszaggató választ adta:

Így elképzelhető, hogy a gyerek további bántalmazásoktól félt, ezért nem mert válaszolni, amikor azt kérdezték tőle, hogyan került a gépbe.

A rendőrök letartóztatták Heather Olivert.

Az asszony egyelőre csak azzal gyanúsítják, hogy gondatlanságával veszélyeztette gyereke életét. De ha kiderül, hogy nem baleset történt, hanem köze van az esethez, gyilkossági kísérlettel is megvádolhatják.

A gyerek apja védi az asszonyt. Szerinte kizárt, hogy szándékosan bántalmazta a kisfiukat, mert állítása szerint még a hangját sem emelte fel soha - írta meg az IndyStar.