Donald Trump: Az alkotmány elleni támadás a demokraták vádeljárása

politics Horizontal SPEAKING
Donald Trump
Vágólapra másolva!
Az amerikai elnök visszautasította az ellene felhozott vádpontokat abban a Fehér Ház jogászcsapata által előterjesztett jegyzékben, amelyet az elnök alkotmányos felelősségre vonási eljárásának (impeachment) kedden kezdődő szenátusi tárgyalása előtt nyújtott be a szenátusnak.
Vágólapra másolva!

Az eljárási szabályzat szerint kötelezően benyújtott, 111 oldalas összefoglalóban Donald Trump, illetve a jogászai az Egyesült Államok alkotmánya elleni támadásként értékelték hétfőn az elnök ellen felhozott két vádpontot - a hatalommal történt visszaélést és a kongresszus akadályozását -, és az elutasításukat követelték.

- olvasható a dokumentumban, amely szerint a képviselőház demokratáinak a hatalommal való visszaélésről alkotott elmélete nem impeachmentet maga után vonó kihágás.

A dokumentum egyben arrogánsnak és veszélyesnek minősítette azt a vádpontot, miszerint az elnök a kért információk megtagadásával akadályozta volna a kongresszus munkáját.

- állapította meg a Fehér Ház összefoglalója.

Donald Trump Forrás: AFP/Saul Loeb

A szenátusi tárgyalásra benyújtott, részletes érvelést összegző dokumentum azzal vádolta a demokrata párti törvényhozókat, hogy az impeachment-eljárás eddigi folyamata csalás volt, és a képviselőknek csak azt sikerült bizonyítaniuk, hogy

Donald Trump nem követett el semmi rosszat.

Az elnök védelmét ellátó jogászcsapat szerint Donald Trumpnak az alkotmány által biztosított hatalmában és jogában állt júliusi telefonbeszélgetésében arra kérni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy járjon utána a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa, Joe Biden volt alelnök és a fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeinek.

- állapították meg a jogászok.

A demokrata törvényhozók azzal vádolják Donald Trumpot, hogy az Ukrajnának megszavazott katonai segély visszatartásával gyakorolt nyomást Zelenszkijre a Bidenék elleni vizsgálatok megindítása érdekében. Majd ezt követően nem volt hajlandó az erről szóló dokumentumokat átadni a törvényhozásnak, továbbá megtiltotta a kormányzat egyes tisztségviselőinek a részvételt a képviselőházi bizottságok előtti meghallgatásokon.

Az impeachment eljárási szabályzata értelmében a képviselőháznak még hétfőn válaszolnia kell a jogászok által benyújtott dokumentumra.