Ukrajnába küldik a lelőtt repülőgép feketedobozait

Sahriár, 2020. január 8. Mentőegységek dolgoznak egy Boeing 737-es típusú ukrán utasszállító repülőgép roncsdarabjainál az iráni Sahriár város közelében 2020. január 8-án, miután a légi jármű hajnalban lezuhant 167 utassal és 9 fős személyzettel a fedélzetén, kevéssel a teheráni Khomeini Imám repülőtérről történt felszállás után. A szerencsétlenséget senki sem élte túl. MTI/EPA/Abedin Taherkenareh
Vágólapra másolva!
Irán Ukrajnába küldi az iráni hadsereg által január 8-án véletlenül lelőtt ukrán utasszállító repülőgép feketedobozait – jelentette szombaton a Tasznim félhivatalos iráni hírügynökség egy helyi légügyi tisztségviselőre hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Megpróbáljuk kinyerni az adatokat a feketedobozokból Kijevben Franciaország, Kanada és az Egyesült Államok szakértelmének felhasználásával – idézte a Tasznim Haszan Rezaifárt, az iráni polgári repülési szervezetnek a balesetek kivizsgálásáért felelős igazgatóját.

Ha ez az erőfeszítés nem jár sikerrel, akkor a feketedobozokat Franciaországba küldik.

Kanada – amelynek 57 állampolgára halt meg a szerencsétlenségben – miniszterelnöke, Justin Trudeau pénteken felszólította Iránt, hogy küldje Franciaországba a repülőgép feketedobozait, mert ott rendelkeznek a súlyosan megrongálódott adatrögzítők alapos vizsgálatához szükséges eszközökkel.

Mentőegységek a repülőgép roncsdarabjainál az iráni Sahriár város közelében 2020. január 8-án Forrás: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Az ukrán főügyészi hivatal szintén pénteken közölte: azzal a kéréssel fordultak Iránhoz, hogy adja át az ukrán szakértőknek a MAU ukrán légitársaság tévedésből lelőtt utasszállító repülőgépének feketedobozait, amelyek a gép repülési adatait, illetve a pilótafülkében elhangzó beszélgetéseket hivatottak rögzíteni.

A Teheránból Kijevbe tartó ukrán járat január 8-án zuhant le, nem sokkal felszállás után. A tragédiában 167 utas és a gép 9 fős ukrán személyzete halt meg. Még két utas volt ukrán állampolgárságú, a többiek további hat ország állampolgárai, vagyis irániak, kanadaiak, svédek, afgánok, németek és britek.

Irán többnapi tagadás után január 11-én beismerte, hogy légvédelme lőtte le tévedésből rakétákkal az utasszállító gépet.