Szánthó Miklós: A Néppárt mostanra sokkal inkább egy hatalomtechnikai gócpont, mint értékközösség

Szánthó Miklós
Szánthó Miklós
Vágólapra másolva!
Az Európai Néppárt mostanra sokkal inkább egy érdekérvényesítő platform, egy hatalomtechnikai gócpont, mint értékközösség - mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Az igazgató szerint az Európai Néppárt fősodra - mint az olasz, a spanyol és a francia tagpártja - a Fidesszel együtt próbálja tartani a valódi konzervatív, kereszténydemokrata irányvonalat,

Kifejtette, már a Néppárt megalakításakor voltak ennek előjelei, méghozzá történelmi okok miatt. A második világháború eseményei miatt a Néppárt folyamatosan nyomás alatt érezte magát, és attól félt, hogy ha valódi jobboldali pártként viselkedik, azonnal rásütik a náci bélyeget.

Mára annyira felhígult a Néppárt politikai irányvonala, hogy ugyan kijelentik, hogy a kereszténység alapérték, de hozzáteszik, az iszlám is az európai sokszínűség része.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója

Úgy folytatta, míg a családot ma is alapértéknek tekintik, hozzáteszik azt is, elismerik a más típusú együttélési formákat a hagyományos családmodell mellett. "Tehát szépen, lassan kilúgozódott - az általános liberális életmódtrendeknek megfelelően - a Néppártnak a hivatalos gondolkodásmódja, és

A tömörülés - az egyik legrosszabb választási szereplése után - még mindig egy fontos formális és informális érdekegyeztető és -érvényesítő fórum. Nagyon sok kiemelt európai döntéshozó a Néppártban politizál, ami azt jelenti, hogy politikai súlyát tekintve csökkenő, de releváns klubnak számít - mondta Szánthó Miklós.