Belegázolt a 12 éve eltűnt kislány szüleinek a lelkébe a nyomozó

Madeleine McCann
Vágólapra másolva!
Maddie McCann szülei szívtelennek nevezték azt a volt rendőrt, aki azt állítja: a kislányukat soha nem fogják megtalálni. A házaspár állítja, még mindig remélik, kislányukat élve meg fogják találni, noha 12 éve semmit sem lehet róla tudni. Maddie a család portugáliai nyaralásáról tűnt el 2007 májusában.
Vágólapra másolva!

A szülők a híres nyomozóra, Mark Williams-Thomasra akadtak ki, aki szerintük lányukon akar meggazdagodni, nekik pedig csak

fájdalmat okoz a gyermekről írt könyvével, a rendőrök elkötelezett és folyamatos munkáját pedig aláássa a kötettel.

Madeleine McCann

Williams-Thomas szerint ugyanis Maddie bűncselekmény áldozata lett, és a rejtélyt azért nem sikerült még megoldani, mert az üdülőhely egyik fontos biztonsági kameráját kikapcsolták. A nyomozó könyvében úgy fogalmazott, hogy

Sajnos az idegenek általi emberrablások szinte minden esetében a gyermek 24 órán belül meghal" – írta.