Tömeges mérgezésgyanú miatt felfüggesztették a tanítást egy aradi iskolában

Az aradi kórház előtt várakozó aggódó szülők.
Az aradi kórház előtt várakozó aggódó szülők.
Vágólapra másolva!
Kedd reggeli sajtóhírek szerint 40-re nőtt azoknak a diákoknak a száma, akik az aradi sürgősségi osztályra kerültek az Adam Müller Guttenbrunn Elméleti Líceum általános iskolai tagozatán végzett fertőtlenítés, rovar- és rágcsálóirtás nyomán jelentkezett tüneteikkel. Az iskolában felfüggesztették a tanítást, amíg ki nem derítik, hogy mi okozta a tömeges megbetegedést - számolt be a Maszol.ro hírportál.
Vágólapra másolva!

A tömeges megbetegedés nem a német tannyelvű iskola főépületében történt, hanem a szintén Újaradon található, Posada utcai ingatlanban, ahol az általános iskolai osztályok működnek.

Az első hét gyerek a tanítás után, hétfőn kora délután lett rosszul. Vörös kiütések jelentek meg az arcukon, rosszullétre, hányingerre panaszkodtak, többen hánytak is, és nehezen kaptak levegőt.

Később kilencre, majd tizenháromra, kora estére pedig húszra nőtt a megbetegedett gyerekek száma. Mindannyian 11-13 évesek, hatodik és hetedik osztályos tanulók.

Némelyikük olyan rosszul volt, hogy oxigénmaszkot adtak rá, hogy lélegezni tudjon.

Hétfőn éjfélkor 32, kedd reggel hatkor már 40 gyereket kezeltek az aradi sürgősségi kórházban, közülük 14-et ma egész napra bentartanak megfigyelésre.

Az aradi kórház előtt várakozó aggódó szülők. Forrás: Maszol/arad.ro

A szülők elmondása szerint a gyerekek egy része arra panaszkodott, hogy ragacsosak voltak a padok és az iskolai székek.

Mario Stoica, az iskola igazgatója elmondta, hogy a téli vakáció utolsó hetében, a múlt pénteken végzett fertőtlenítést, rovar- és rágcsálóirtást egy cég az iskolában.

Az igazgató hozzátette, hogy a fertőtlenítést végző vállalkozás az iskolát fenntartó önkormányzat által szervezett versenytárgyaláson nyerte el a megbízást, ő nem is volt kapcsolatban velük. Mindössze annyit tud róla, hogy egy Hunyad megyei székhelyű cégről van szó.

Hétfő este több tucatnyi szülő aggodalmaskodott a sürgősségi osztály bejáratánál, ahová a sajtót nem engedték be.

Szülőként érintett az Arad megyei önkormányzat alelnöke, Sergiu Bilcea is, akinek mindkét gyermeke a német tannyelvű iskolába jár, és mindkettőt kórházba kellett vinni.

A tömeges megbetegedés hírére riasztották a rendőrséget, a közegészségügyi igazgatóságot és a megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget is, amely a speciális vegyi-bakterológiai csoportját küldte a helyszínre vizsgálódni.