Migránsokat csempészett Svédországba egy szír bevándorlóból lett politikus

Rashad Alasaad
Rashad Alasaad
Vágólapra másolva!
Jól fizet az embercsempészet, ha már politikusok is részt vesznek benne. A hét közepén a hatóságok letartóztattak egy szíriai származású svéd politikust, aki a gyanú szerint Görögországból juttatott embereket a skandináv országba. Úgy tudni, hogy a migránsok fejenként 2-3 ezer dollárt fizettek a szociáldemokrata Rashad Alasaadnak az útért - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Svéd sajtóbeszámolók szerint a gyanúsított Rashad Alasaad a kormányzó Svéd Szociáldemokrata Párt politikusa volt, aki Ljungby városában tevékenykedett. A szíriai származású férfi a 2018-as választásokat követően szerzett mandátumot a helyi tanácsban.

Ewa-Gun Westford, a svéd rendőrség szóvivője megerősítette, hogy embercsempészet gyanúja miatt őrizetbe vették és kihallgatták Alasaadot, akinek a tevékenységét az Expressen című lap buktatta le:

Az újság munkatársa Kréta szigetén találkozott Alasaaddal még tavaly ősszel, és rejtett kamerával vette fel a politikust, aki azzal viccelődött, hogy már rengeteg embert eljuttatott Svédországba. A lap úgy tudja, hogy

a férfi 2-3 ezer dollárt kért a migránsoktól egy útért cserébe.

Amikor a lap tavaly szembesítette a tarifákkal Alasaadot, tagadta, hogy embereket csempészett volna.

Rashad Alasaad Forrás: Expressen/Youtube

Úgy tudni, hogy a férfi még egy Facebook-oldalt is üzemeltetett álnéven, amelyen hirdette a tevékenységét. A bejegyzéseiben állítólag azt írta, hogy szíriai útleveleket árul, svéd letelepedési engedéllyel együtt, azonban csak olyan embereknek, akik hasonlítanak a dokumentumban lévő fényképre. Arról is értekezett, hogy az akkor három és fél éves lánya útlevelének segítségével két gyereket is sikerült Svédországba juttatnia, valamint hogy a felesége útlevelével további három embert készül kicsempészni Görögországból. Hozzátette azt is, hogy személyesen utazik el a migránsokért.

Forrás: V4NA

A botrány kirobbanásakor Alasaad lemondott minden politikai posztjáról, és tagadta, hogy részt vett volna embercsempészetben, de azt beismerte, hogy ő szerepel a rejtett kamerás felvételeken.