Meghalt Roger Scruton, a kortárs konzervatív gondolkodás legnagyobb alakja

Roger Scruton brit filozófus
EDINBURGH, SCOTLAND, Thursday 14th AUGUST 2014: English philosopher Roger Scruton FBA, FRSL appears at the Edinburgh International Book Festival.The Edinburgh International book festival is the world's biggest literary festival and is held in the city which since 2004 is the world's first UNESCO city of literature.
Vágólapra másolva!
2020. január 12-én, 75 éves korában, fél év rákkal való küzdelem után meghalt Sir Roger Scruton konzervatív filozófus - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Hetvenöt éves korában, a rákkal való félévnyi küzdelem után meghalt Sir Roger Scruton brit konzervatív filozófus, akit Orbán Viktor december elején tüntetett ki a Magyar Érdemrend középkeresztjével.

Roger Vernon Scruton 1944. február 27-én született az angliai Buslingthorpe-ban. A cambridge-i Jesus College-ban tanult és doktorált. Franciaországban, a pau-i egyetemen tanított, s itt találkozott első feleségével, Danielle Laffitte-tal, akivel 1972-ben összeházasodott, ám 1979-ben elváltak. 1971-től a Birbeck College-ban tanított, később jogot tanult.

Sir Roger Scruton konzervatív filozófus Forrás: AFP/NurPhoto/Guillem Lopez

1982-ben egyik alapítója volt a Salisbury Review-nak, ami a korábban klubtárs Margaret Thatchert is erősen bírálta (habár a politikust Scruton ennek ellenére támogatta). A Salisbury Review szerkesztése és a baloldal filozófuscelebjeit kritizáló könyve (Thinkers of the New Left, 1988) Scruton szerint akadémiai karrierjének végét jelentette. A Salisbury Review életére gyakorolt hatását egyszer Scruton így összegezte:

„Mindez fizetetlen munkaórák ezreibe és egy undok karaktergyilkosságba került a Private Eye-ban , három perbe, két vallatásba, egy kirúgásba, a britanniai egyetemi karrier végébe, a megvető recenziók soha véget nem érő sorába, a toryk gyanús pillantásaiba, valamint a tisztes liberálisok részéről megnyilvánuló gyűlöletbe. És megérte."

A nyolcvanas években Scruton végig kapcsolatban állt a csehszlovák ellenállással, rendszeresen látogatott el Prágába és Brnóba, segítette a szamizdat-kiadást, kurzusokat tartott, könyveket csempészett egészen addig, míg ki nem tiltották. Gyakori vendég volt Lengyelországban és Magyarországon is. A kommunista rezsim összeomlása után egy évig Brnóban lakott, ahol többek között üzleti tanácsadással foglalkozott.

1992-ben aztán átköltözött az Egyesült Államokba, ahol 1995-ig a Bostoni Egyetemen tanított. Hétvégenként azonban ha tehette, hazarepült Angliába, hogy hobbijának, a rókavadászatnak hódoljon. Egy ilyen vadászat alkalmával találkozott Sophie Jeffreys építészettörténésszel, akivel 1996-ben össze is házasodtak, s két gyermeket neveltek fel. Angliába való hazatérése után Scruton birtokot vásárolt magának, s itt, a Sunday Hill Farmon rendezkedett be családjával együtt.

2004-ben Scrutonék Amerikába, egy virginiai birtokra költöztek. Üzleti érdekeltségei mellett a filozófusnak több akadémiai munkája is akadt: kutató volt a Institute for the Psychological Sciencesnél és a Divine Mercy Universitynél, valamint dolgozott a washingtoni American Enterprise Institute-nak. A kétezres években a baloldali New Statesmanben vezetett borrovatot. Az évtized végén azonban a család visszaköltözött Sunday Hillre, Scruton pedig ingyen kezdett tanítani a Buckingham Egyetemen, majd Oxfordban. A washingtoni Ethics Public Policy Center kutatója volt. 2016-ban Erzsébet királynő lovaggá ütötte.

Orbán Viktor: Sir Roger Scruton előre látta az illegális migráció veszélyeit

Sir Roger Scruton előre látta az illegális migráció veszélyeit és megvédte Magyarországot az igazságtalan bírálatokat megfogalmazóktól – mondta Londonban Orbán Viktor miniszterelnök, amikor kitüntetést adott át a brit író-filozófusnak. Sir Rogert – a Brit Akadémia és a Királyi Irodalmi Társaság tagját, a Buckingham Egyetem és az Oxfordi Egyetem vendégprofesszorát – a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetésben részesítette Áder János köztársasági elnök. A kitüntetést Orbán Viktor miniszterelnök adta át 2019. december 3-án a londoni magyar nagykövetségen.