Az ukrán elnök teljes felelősségvállalást követel Irántól

Sahriár, 2020. január 8. Mentőegységek dolgoznak egy Boeing 737-es típusú ukrán utasszállító repülőgép roncsdarabjainál az iráni Sahriár város közelében 2020. január 8-án, miután a légi jármű hajnalban lezuhant 167 utassal és 9 fős személyzettel a fedélzetén, kevéssel a teheráni Khomeini Imám repülőtérről történt felszállás után. A szerencsétlenséget senki sem élte túl. MTI/EPA/Abedin Taherkenareh
Vágólapra másolva!
Irán szombat reggel elismerte, hogy ők lőtték le szerdán az ukrán utasszállító gépet Teherán közelében. Eddig tagadni próbálták, hogy közük lenne a 176 ember halálához, ma azonban azt mondták, véletlenül vették célba az utasszállítót, mert ellenséges gépnek hitték. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt követeli Irántól, hogy ismerje el teljes mértékű felelősségét a tragédiában. 
Vágólapra másolva!

Kiderült az igazság, Irán - még a szerencsétlenség körülményeit vizsgáló nemzetközi bizottság munkájának befejezése előtt - elismerte, hogy lelőtték az ukrán repülőgépet - idézte fel az elnök. Ukrajna azonban ragaszkodik ahhoz, hogy Teherán ismerje el teljes mértékű felelősségét - derült ki az államfőnek a Telegram üzenetküldő portálra feltett közleményéből.

Zelenszkij azt írta Telegram-oldalán: Irán adjon ki nyilatkozatot arról, hogy kész a teljes, nyílt vizsgálat lefolytatására,

a vétkesek felelősségre vonására, a holttestek kiadására, kártérítés megfizetésére,

valamint arra, hogy diplomáciai csatornákon hivatalosan bocsánatot kérjen.

Mentőegységek dolgoznak egy Boeing 737-es típusú ukrán utasszállító repülőgép roncsdarabjainál az iráni Sahriár város közelében Forrás: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Justin Trudeau kanadai kormányfő átlátható és teljes körű, alapos vizsgálatot sürgetett, miután Teheránban szombat hajnalban bejelentették, Irán lőtte le, de nem szándékosan az ukrán utasszállító gépet, és a katasztrófát "emberi hiba" idézte elő.

Trudeau közleményében hangoztatta: mindennél előbbre tartja, hogy átlátható és igazságos módon fény derüljön az ügyre. Azt mondta, nemzeti tragédia történt, a kanadaiak gyászolnak. Országa azon dolgozik, hogy a vizsgálat minden apró részletre kiterjedő legyen. Az

ottawai kormány elvárja az iráni hatóságok együttműködését

- írta.

A MAU - az ukrán nemzetközi légitársaság - Boeing 737-es típusú gépének fedélzetén 176-an voltak, és valamennyien meghaltak a szerencsétlenségben. Két utas és a kilencfős személyzet volt ukrán állampolgárságú, az utasok közül legtöbben irániak és kanadaiak, a többiek svédek, britek, afgánok és németek.