Harminc embert felrobbantottak egy zsúfolt hídon, Nigériában

Vágólapra másolva!
Legalább 30 ember meghalt hétfőn Nigéria északkeleti Borno államában egy zsúfolt hídon elkövetett pokolgépes merénylet következtében - közölték különböző források a Reuters hírügynökséggel.
Vágólapra másolva!

A házilagosan előállított robbanószerkezet helyi idő szerint délután öt óra körül lépett működésbe a kameruni határ mellett fekvő, piacáról híres Gamboru városában, azon a hídon, amelyen a szomszédos Kamerunba lehet átjutni. Szemtanúk elmondása szerint

a robbantást követően legalább 35 sebesültet szállítottak a helyi kórházba.

Egy katonai szóvivő késő estére ígért tájékoztatást a történtekről.

A Boko Haram terrorszervezet elleni küzdelemre létrehozott helyi polgárőrség két forrása megerősítette a merénylet hírét és a halálos áldozatok számára vonatkozó első jelentéseket.

Egyelőre senki sem jelentkezett a terrorcselekmény elkövetőjeként. A térségben egyaránt tevékeny a dzsihadista Boko Haram lázadó szervezet és a belőle kivált, az Iszlám Állam regionális ágának tekintett Nyugat-afrikai Iszlám Szervezet (ISWAP).

A Boko Haram Nigériában szerveződött meg, ahol a hadsereg és a dzsihadista csoportok közötti konfliktusnak 2009 óta legalább 35 ezer halottja van.