48 fokos hőség, 80 kilométeres szél súlyosbítja az ausztráliai bozóttüzeket

Bozóttűz füstje sötétíti el az eget az Új-Dél-Wales államban fekvő Bodalla település felett
Vágólapra másolva!
Szélsőséges időjárási körülmények súlyosbították a bozóttüzeket Ausztráliában szombaton, Sydney egyes részein a hőmérséklet meghaladta a 48 Celsius-fokot, a szél sebessége helyenként elérte az óránkénti 80 kilométert is.
Vágólapra másolva!

A meteorológiai intézet megerősítette, hogy a Sydney-től nyugatra fekvő Penrith elővárosban szombaton 48,9 Celsius-fokot mértek, ez nemcsak sydney-i rekord, szombaton ez volt a világ legmelegebb pontja. Canberrában szintén új rekordot - 44 Celsius-fokot - mértek. Scott Morrison kormányfő bejelentette, hogy

3000 tartalékost mozgósítanak a lángok elleni küzdelemhez.

A tartalékosok behívása először történik meg az ország történelmében - mutatott rá Linda Reynolds védelmi miniszter.

Victoria és Új-Dél-Wales államok part menti vidékein a legsúlyosabban érintett részeken megszakadt a telefon-, az internet- és az áramszolgáltatás.

Csökkenteni kell az áramfogyasztást

A hatóságok figyelmeztettek, hogy a legnépesebb - 8 milliós lélekszámú - államban és legnagyobb városában,

Sydney-ben áramszünetek várhatók,

miután a tűzben két transzformátorállomás is leégett. Twitter-üzenetében az állam energiaügyi minisztere felszólította a lakosságot, hogy csökkentse az áramfogyasztást.

Gladys Berejiklian, Új-Dél-Wales miniszterelnöke újságírók előtt kijelentette, hogy a komoly veszélyek és sok, szükséghelyzetet kiváltó tűz miatt nem tanácsolja a lakosoknak, hogy bárhova elinduljanak. Az államban vasárnapra teljes tűzgyújtási tilalmat rendeltek el.

A lángok hetek óta tombolnak

Victoriában az állam történelmében most először rendeltek el szükségállapotot, míg Új-Dél-Walesben november óta már a harmadik szükségállapotot rendelték el, ezúttal egy hétre. Új-Dél-Walesben 148 helyen ég a bozót, 11 tűzesetnél vészhelyzet alakult ki:

a lángok olyan kiterjedtek, hogy már túl késő elmenekülni, a helyszínen kell menedéket keresni.

Victoriában több mint 50 tűz ég, 14-nél van vészhelyzet. Szombaton újabb két ember vesztette életét a bozóttüzekben.

Szeptember óta 23 ember halt meg

a katasztrófában.

150 ezer hektár áll lángokban

Két ember a Dél-Ausztrália államhoz tartozó Kenguru-szigeten halt meg, ahol december 20. óta tombolnak a lángok, de péntek este nagyon súlyosra fordult a helyzet az állam miniszterelnöke, Steven Marshall szerint. A harmadik legnagyobb ausztráliai szigeten 150 ezer hektár áll lángokban, turistalátványosságok és egy látogatóközpont is ég.

Délkelet-Ausztrália tengerparti városaiból

emberek tízezreit menekítették ki, a rendkívüli hőhullám és az erős szelek miatt.

A tűzoltóság szerint ez az ország történelmében békeidőben történt legnagyobb evakuálás.

Az ausztrál hadsereg szombaton folytatta a Victoria állambeli Mallacoota város tengerpartján rekedt mintegy 4000 ember kimentését. Victoriában hat embert tartanak eltűntként nyilván.

Bozóttűz füstje sötétíti el az eget az Új-Dél-Wales államban fekvő Bodalla település felett Forrás: MTI/EPA/AAP/Dean Lewins

Elérheti a tűz Sydney elővárosait

Shane Fitzisimmons új-dél-wales-i tűzoltósági vezető elmondta: attól tart, hogy a Sydney-től 80 kilométerre délnyugatra fekvő Green Wattle Creek folyónál tomboló tűz, amely már több mint 264 ezer hektárnyi területet pusztított el, elérheti Sydney nyugati elővárosait.

Ausztrália mind a hat államában pusztítanak a lángok, a bozóttüzek idén a szokásosnál korábban, szeptemberben kezdődtek. Az ország további közigazgatási egységei közül a Canberrát magában foglaló szárazföldi területet - az Ausztráliai Fővárosi Területet - megkímélték a lángok.

Elszenesedett fatörzs a Victoria államban fekvő Bruthen településen Forrás: MTI/EPA/AAP/James Ross

Eddig több mint 1500 ház égett le, a lángok több mint 5,25 millió hektáron pusztítanak Ausztráliában.
Augusztusban az Amazonas-vidéken 2,5 millió hektár lett a lángok martaléka, Kaliforniában pedig 2018-ban - az Egyesült Államok e tagállamának legsúlyosabb erdőtüzeiben - 800 ezer hektárnyi terület pusztult el.