Bolívia május 3-án választja meg Evo Morales utódját

Vágólapra másolva!
Bolíviában május 3-án tartják az elnökválasztást - jelentette be helyi idő szerint pénteken La Pazban a legfelsőbb választási bíróság. Az új voksolásra több mint fél évvel az után kerül sor, hogy az előző, vitatott elnökválasztás erőszakos tiltakozást váltott ki, amely Evo Morales elnök megbuktatásába torkollott.
Vágólapra másolva!

"Az állampolgárok május 3-án, vasárnap választják meg az elnökséget és a törvényhozó gyűlést" - jelentette ki sajtótájékoztatóján Salvador Romero, a választási bíróság elnöke.

Bolívia első őslakos elnöke, Evo Morales november 10-én mondott le 14 évi elnökség után, miután elpártolt tőle a hadsereg és a rendőrség, az október 20-i választás eredményét - negyedik mandátumára történő újraválasztását - megkérdőjelező ellenzéki tüntetések hatására. A zavargásokban 35-en haltak meg az Amerikaközi Emberi Jogi Bizottság nevű civil szervezet adatai szerint. Az országot azóta ügyvezető elnök, Jeanine Anez jobboldali szenátor, a szenátus alelnöke vezeti.

Az Amerikai Államok Szervezetének vizsgálata megerősítette, hogy törvénysértések történtek a szavazás során. Az október 20-i választás eredményét törölték, a Morales győzelmét megállapító volt választási bírósági tagokat őrizetbe vették, maga Morales pedig Mexikóba, majd Argentínába menekült. A május 3-i választásokon nem indulhat.

A potenciális elnökjelöltek közül a Morales utódjának tekintett fiatal gazdálkodó, Andrónico Rodríguez áll az első helyen a népszerűség listán 23 százalékkal, bár pártjának, a Mozgalom a Szocializmusért (MAS) nevű formációnak előbb hivatalosan elnökjelöltté kell választania. Carlos Mesa volt centrista elnök jelenleg a második helyen áll 21 százalékkal.

Messze Mesa mögött következnek a Morales megbuktatásában kulcsszerepet játszó tartományi vezetők, Luis Fernando Camacho és Marco Antonio Pumari tartományi vezetők, 13 illetve 10 százalékkal, de jelenleg szövetségről tárgyalnak, ami növelheti az esélyüket. A koreai származású református lelkipásztor, Chi Hyung Chung az ötödik 8 százalékkal.