Új fegyver kifejlesztésével fenyegetőzik Észak-Korea

defence diplomacy armament Horizontal This picture taken on July 25, 2019 and released by North Korea's official Korean Central News Agency (KCNA) on July 26 shows North Korea's leader Kim Jong Un watching through binoculars as a new-type of tactical guid
Kim Dzsongun az észak-koreai rakétakilövéseket kémleli a távolból.
Vágólapra másolva!
Kim Dzsongun észak-koreai vezető azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy önös érdekből megmakacsolta magát a nukleáris fegyverekről kezdett tárgyalásokon, és közölte, hogy országa rövidesen új hadászati fegyvert fog bemutatni a világnak, amellyel fokozza elrettentő erejét az amerikai "gengszter stílusú" szankciókkal és nyomással szemben. Az amerikai külügyminiszter erre reagálva azt mondta, reméli, hogy Kim elnök a békét választja a háború helyett.
Vágólapra másolva!

Kim az állampárt központi bizottsága előtt helyi idő szerint szerdán elmondott felszólalásában nem jelentette ki nyíltan, hogy Észak-Korea nem folytatja a leszerelési tárgyalásokat, hanem azt magyarázta, hogy az ország elrettentő ereje fejlesztésének mértéke az Egyesült Államok viselkedésétől függ.

- mondta.

Kim Dzsongun azt is mondta, a jelen körülmények között nincs értelme, hogy egyoldalúan tartsák magukat a vállalásukhoz, vagyis az atomkísérletek és az interkontinentális ballisztikus rakéták fejlesztésének felfüggesztéséhez. Szerinte az Egyesült Államok hadgyakorlatokkal és új szankciókkal válaszolt.

Kim Dzsongun az észak-koreai rakétakilövéseket kémleli a távolból Forrás: AFP/KCNA

Az amerikai elnök Kim beszéde után néhány órával megjegyezte, hogy az észak-koreai vezető bejelentése ellenére bízik Kim Dzsongun atomfegyver-leszerelési szándékában.

- jelentette ki Donald Trump újságírók előtt, mielőtt floridai nyaralójában részt vett az újévi ünnepségen.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Fox televíziónak adott interjújában úgy reagált, hogy reméli, Észak-Korea nem fog kipróbálni egy új hadászati fegyvert. „Reméljük, hogy Kim elnök más irányt vesz... Reméljük, hogy Kim elnök jó döntést fog hozni, a békét és a felvirágzást választja a konfliktus és a háború helyett" - mondta.

Dél-Korea szerdán felszólította Észak-Koreát, ne hajtsa végre az "új hadászati fegyverrel" kapcsolatos beígért kísérletet, mondván, hogy egy ilyen lépés nem segítené az atomfegyverek leszereléséről és a Koreai-félszigeti béke megteremtéséről folyó tárgyalásokat.

A dél-koreai újraegyesítési minisztérium közleményében hangsúlyozta: figyelmet szentel annak a ténynek, hogy Észak-Korea nem jelentette be az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalások végét, és reményét fejezte ki, hogy "jelentős eredmények" érhetők el a tárgyalások mielőbbi megtartásával.

Az észak-koreai atomfegyverek leszereléséről szóló tárgyalások zsákutcába jutottak, miután Kim Dzsongun és Donald Trump 2019 februárjában Hanoiban tartott második csúcstalálkozóján a két vezető nem tudott megállapodni Phenjan leszerelési intézkedéseiről és az amerikai szankciók enyhítéséről.