A májat és a vesét kell ütni, így képezik ki a szélsőbaloldali Antifa-tüntetőket Amerikában - videó

antifa
rejtett kamera
Vágólapra másolva!
Újabb rejtett kamerás felvétellel jelentkezett az amerikai Project Veritas. Ezúttal az Antifa köreiben készítettek felvételeket, amelyeken kiképzéseket tartanak a tagjaiknak. A Refuse Fascism nevű szervezet atlantai vezetője pedig elismerte, hogy pályáztak pénzre Soros György amerikai tőzsdespekulánsnál, és kaptak is - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokban az Antifa ismét példátlanul erőszakosan viselkedett az Egyesült Államokban kialakult zavargások alatt. Nem véletlen, hogy Donald Trump amerikai elnök is bejelentette, hogy terrorszervezetként fognak tekinteni rá.

A Project Veritas nevű rejtett kamerás felvételekkel dolgozó oknyomozó újságírói társaságnak sikerült beépülnie az Antifába. A szervezet munkatársa egy New Yorkban működő Antifa Harcosok Klubjába (Antifa Fight Club) tudott bejutni, ahol különböző harcművészeteket oktattak a tagoknak.

A felvételen az oktató azt magyarázza a jelenlévőknek, hogy a májat vagy vesét érő erős ütések megbénítják a támadókat, illetve a lengő borda eltörése is nagyon fájdalmas.

fogalmazott az egyik oktató, Chris.

Különböző védelmi technikák is elhangzottak, amelyek zavargásokban jöhetnek jól. Többek között a tompa tárgyak elleni védekezést mutatták be, illetve a fojtogatásról is beszéltek.

A Project Veritas a legújabb akciójában a Refuse Fascism (RF) nevű szervezetbe tudott beépülni. Az RF-t 2016-ban hozták létre radikális baloldaliak, köztük az amerikai Forradalmi Kommunista Párt (Revolutionary Communist Party, USA), céljuk a Trump-adminisztráció megbuktatása.

Sikerült felvételt készíteniük Tee Sternről, a Refuse Fascism Atlantában működő ágának vezetőjéről. Stern arról beszélt, hogy a "végső cél az, hogy az emberek lépjenek ki a komfortzónájukból, és milliók lepjék el az utcákat, és követeljék a Trump-Pence rezsim távozását".

fogalmazott Stern.

Azt is elmondta, hogy ahhoz, hogy milliókat érjenek el, sok millió dollárra van szükségük.

A Refuse Fascism egyik legemlékezetesebb akciójára 2017-ben került sor, amikor a Kaliforniai Egyetemen megakadályozták, hogy a konzervatív és vállaltan homoszexuális Milo Yiannopoulos felszólaljon egy rendezvényen. A Milo elleni tüntetés hamar zavargásba torkollott, a szélsőbaloldali aktivisták rongáltak, gyújtogattak, többen megsérültek.

A botrányt követően a Daily Caller című amerikai lap arról írt, hogy az a radikális baloldali szervezet, amely a tüntetést szervezte, Soros György által pénzelt szervezetek támogatását élvezi.

A tucsoni székhelyű Alliance for Global Justice (AfGJ) nevű szervezet a Refuse Fascism egyik pénzügyi szponzora és szervezője. Egy korabeli Facebook-bejegyzésben - ami már nem elérhető - a szervezet azt sugallta, hogy a Berkeley-ben történt incidens nem erőszak volt. A szervezet magyarázata szerint a Trump és Yiannopoulos által támogatott törvények azok, amelyek erőszakot szülnek.

Forrás: V4NA

Az Alliance for Global Justice 2017-es pénzügyi dokumentumaiból kiderült, hogy többek között komoly összegeket kaptak a Tides Foundation nevű Soros-által támogatott szervezettől. A Tides több mint 261 ezer dollárral támogatta a AfGJ-t, miközben ők a Nyílt Társadalom Alapítványtól 2017-ben több mint 2,8 millió dollárt kaptak.

Továbbá az Amnesty International 10 ezer dollárt utalt az AfGJ-nek. Attól az Amnestytől, amelyet Soros több mint 4 millió dollárral támogatott csak 2017-ben.

Az Astraea Foundation 5 ezer dollárral támogatta az AfGJ-t. Soros pedig több mint félmillió dollárt utalt az Astraea-nak.