Lemondott Ludovic Orban román miniszterelnök

ORBAN, Ludovic
A múlt héten lemondott posztjáról Ludovic Orban román miniszterelnök (középen a pultnál).
Vágólapra másolva!
Bejelentette lemondását hétfőn Ludovic Orban román miniszterelnök, miután az általa vezetett jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elvesztette a választásokat az ellenzéki Szociáldemokrata Párttal (PSD) szemben.
Vágólapra másolva!

Orban azt mondta:

nem ragaszkodik semmilyen tisztséghez, lemondásával utat akar nyitni egy jobbközép kormánykoalíció megalakítása előtt.

Kifejezte meggyőződését, hogy a koalíciós kormány vezetőjét is a PNL adja majd. Hozzátette, hogy az ügyvivő miniszterelnököt az államfő nevez majd ki a kormány tagjai közül.

Lemondott posztjáról Ludovic Orban román miniszterelnök (k). Forrás: MTI/EPA/Robert Ghement

A tavaly óta kisebbségben kormányzó PNL, amelyet a közvélemény-kutatások egész évben a parlamenti választások biztos győztesének jósoltak,

vasárnap a voksok mintegy 25 százalékát szerezte meg, a választásokat pedig a PSD nyerte meg 30 százalékot közelítő eredménnyel.