Horogkeresztet vágott a saját húsába az iráni migráns Németországban, majd azt hazudta, hogy megtámadták

Vágólapra másolva!
A rendőrség még az állambiztonságiakat is bevonta a fiktív ügy felgöngyölítésébe Németországban - számolt be az esetről a Ripost.
Vágólapra másolva!

Múlt hét szerdán, kora este egy meg nem nevezett 19 éves iráni bevándorló véresen besétált az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban található Bielefeld rendőr-főkapitányságára, majd

azt mondta a szolgálatban lévő egyenruhásoknak, hogy szélsőségesek megtámadták.

A migráns a vallomásában elmondta:

- írja a Westfalen Blatt regionális német hírportál.

A bielefeldi rendőrség előtte szó szerint hajtóvadászatot indított az állítólagos elkövetőkkel szemben.

Két nap sikertelen nyomozás után még az állambiztonságiakat is bevonták az ügy felgöngyölítésébe.

A támadás feltételezett helyszínén azonban nem találtak bizonyítékokat, a környező biztonsági kamerák felvételein eseménymentes utcák képe volt látható, sőt, még a környéken élők is arról számoltak be, hogy a szokottnál is nyugodtabb éjszaka volt aznap.

Mindeközben a helyi baloldali politikusok, valamint jogvédő civil szervezetek aktivistái a legsötétebb vészkorszakot idéző támadásról kezdtek beszélni, és tömegtüntetést szerveztek. Az iráni migráns ráadásul azzal fokozta a baloldali rettegést, hogy a Facebook-oldalán több bejegyzésben is beszámolt arról, milyen brutális támadást kellett elszenvednie, ami vélhetően az egész életére árnyékot vet majd.

Később viszont, amikor a családjával mentek be a rendőrségre, bevallotta, hogy semmilyen támadás sem történt, és saját magában okozott kárt. Egyébként erre a megállapításra jutott a napokban egy igazságügyi orvosszakértő is.

Mint utólag kiderült, a migráns nem először rendezett meg támadást maga ellen.

Kora tavasszal volt egy hasonló esete, igaz, akkor nem okozott magának maradandó sérüléseket. A férfi ellen most büntetőeljárást indítottak bűncselekmény áldozatának színlelése miatt.

A baloldali politikusok és a magukat civilnek valló aktivisták végül annak ellenére is megtartották a demonstrációjukat a hétvégén, hogy kiderült, hazudott a migráns.