Háborús bűnök miatt elfogtak egy volt rendőrt Boszniában

Vágólapra másolva!
Az ötvenéves exrendőrt, Dusan Culibrköt azzal gyanúsítják, hogy köze volt 51 bosnyák és horvát meggyilkolásához az 1992-1995-ös boszniai háborúban.
Vágólapra másolva!

A Nezavisne Novine című boszniai napilap azt írta az egykori boszniai szerb rendőr elfogása kapcsán, hogy a hírhedt omarskai fogolytáborban tartott férfiak holttestét tömegsírokban ásták el 1992 júliusában.

Az áldozatok maradványait a közép-boszniai Lisac közelében találták meg 2000-ben.

Az omarskai fogolytáborban a becslések szerint mintegy

hétezer bosnyák és horvát férfit tartottak, kínoztak és gyilkoltak meg a szerb katonák és rendőrök.

Sokuk maradványait csak évekkel később találták meg tömegsírokban, de több ezer holttest azóta sem került elő.

A boszniai háború idején mintegy százezren haltak meg, és több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.