"Hazudott és megcsalt engem. Megöltem, hogy bosszút álljak!"

Vágólapra másolva!
Óvodáskorú gyerekei szeme láttára végezte ki 20 éves feleségét egy 29 éves szíriai migráns a németországi Paderborn városában. A férfi hűtlenséggel vádolta feleségét, ezért kellett meghalnia.
Vágólapra másolva!

A történtekről a gyilkos egyik rokona beszélt a Bild című német lapnak. Ebben a férfi elmondja, hogy a házaspár házassága az elmúlt hónapokban súlyosan megromlott, mert a férj nagyon féltékeny volt.

A három lányukat többször átvitték hozzá, hogy ne kelljen a pár vitáját végignézniük.

Legutóbb, amikor jöttek a gyerekekért, a későbbi gyanúsított azt mondta, hogy mindent megbeszéltek, és újra boldogok. A férfi nem sokkal később visszatért a rokonhoz véres kézzel és ruhával, mellettük álltak a sokkos állapotban lévő gyerekek - írja a Ripost.

– mondta az ajtóban a férj.

A nyomozás azt állapította meg, hogy a szíriai házaspár és három gyerekük autóval érkeztek haza késő este, de sokáig vitatkoztak, ezért nem is szálltak ki a kocsiból. A férfi többször is meggyanúsította a 20 éves nejét, hogy megcsalja őt.

Ez a vita az autóban addig fajult, hogy

a férfi előkapott egy kést, és egyszerűen átvágta felesége torkát, majd többször meg is szúrta.

A brutális gyilkosságot és a nő haláltusáját a gyerekek a hátsó ülésen nézték és hallgatták végig. A rendőröket az elkövető maga értesítette a rokonánál, őrizetbe vették, azóta letartóztatásban van.

Több német lap is arról ír, hogy a fiatalok 2014-ben Szíriában házasodtak össze, annak ellenére, hogy a menyasszony akkor még csak 14 éves volt. 2015-ben, vagyis a nagy migrációs válság kellős közepén a férj hátrahagyta a nejét, valamint az akkor már 15 éves tinédzser által szült ikreiket - írja a lap.

A német családegyesítési program keretében 2015 októberében a nő a két kicsivel szintén Németországba utazott,

ahol újra együtt lehettek. 2017-ben a párnak újabb gyereke született. A férfi eddig nem tett vallomást, a boncolás pedig azt állapította meg, hogy

a fiatal nő elvérzett,

miután a férj kilökte őt az autóból.