Koronavírusos volt, hétfőn kijöhetett a kórházból Böjte Csaba - videó

Böjte Csaba
Böjte Csaba ferences rendi szerzetest hétfőn számolt be a közösségi oldalán arról, hogy ő is elkapta a koronavírust.
Vágólapra másolva!
Elhagyhatta a kórházat Böjte Csaba. A ferences szerzetesnek november 16-án lett pozitív a koronavírustesztje, 19-én derült ki, hogy a budapesti Szent László Kórházba szállítják.
Vágólapra másolva!

Istennek hála kiengedtek a kórházból.

- mondta Böjte Csaba a közösségi oldalán hétfőn közzétett videójában.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke felidézte, hogy november 13-án jelentkeztek nála a koronavírus tünetei, 16-án pedig pozitív lett a tesztje is. Ahogy fogalmazott, most, 30-án már jól érzi magát, így "erőben, egészségben kijöhetett a kórházból".

Böjte Csabát a videó tanulsága szerint a Csender Leventével írt könyvének kinyomtatott példányával lepték meg. A Böjte Csaba füveskönyve - Örömhöz segítő gondolatok című művel kapcsolatban a ferences szerzetes azt mondta, hogy nem biztos benne, hogy ha nem lett volna a vírus, akkor ez a könyv a kezében lenne.

Déván is a koronavírus bezárt bennünket.

Igazából így tudott megszületni ez a könyv – mondta Böjte Csaba.