Az orosz férfi megmutatta, hogy lőtte le lány udvarlóját

Gif Mirror
Vágólapra másolva!
Megölte, majd egy évig rejtegette a holttestét lánya szerelmének egy orosz férfi.A férfi ellen csak most emeltek vádat. A helyszíni szemlén még azt is megmutatta, hogy hogy végzett a 26 éves fiúval. A helyiek szerint többen tudhattak a gyilkosságról, mégsem mert senki szólni. 
Vágólapra másolva!

Vadim Tamkovich egy évvel ezelőtt tűnt el, és még maga az elkövető,

Vladimir Melnikov is bekapcsolódott a keresésébe, hogy ezzel elterelje magáról a gyanút.

A 63 éves férfi azonban a napokban beismerte a gyilkosságot, ezért a rendőrök őrizetbe vették.

A kihallgatáson azt állította, hogy azért tette, mert

Tamkovich egy elítélt rabló, emellett többször bántalmazta a 35 éves lányát, és erőszakoskodott vele.

null

null

Amikor a rendőrök elfogták, Melnikov megmutatta nekik, hogyan emelt pisztolyt Tamkovich fejéhez, és lőtte le a fiatal férfit.

Azután egy napig

a garázsban hagyta a holttestet, majd a padlóba ásott egy gödröt, és belerakta a halott nőt. Négy nappal később betont kevert, és befedte vele a gödröt.

null

null

null

null

A halott férfi rokonai úgy vélik,

néhányan már rég tudtak a gyilkosságról a faluban, csak nem mertek róla beszélni.

Az egyik unokatestvére elmondta, hogy Zhanna Tamkovich legjobb barátjával járt, amikor már javában keresték az eltűnt férfit.

- árulta el a rokon.

null

null

A család ellen azonban nem emeltek vádat. Melnikovot két hónapra letartóztatták, miután gyilkossággal megvádolták - írja a Mirror.

null

null

null

null