A német elhárítás iszlamista terrortámadásoktól tart

Bécs, lövöldözés, terrortámadás, terror
Rendőrök Bécs belvárosában 2020. november 3-án, miután előző este lövöldözés történt a Seitenstettengasse utcai zsinagóga közelében. A merényletnek három ártatlan halálos áldozata van, két arra járó férfi és egy nő. A merénylő, akit a rendőrök lelőttek, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szimpatizánsa volt.
Vágólapra másolva!
Az utóbbi hetekben Európában elkövetett iszlamista merényleteket utánzó terrortámadások történhetnek Németországban, ezért fokozott ellenőrzés alá kell vonni az ismert közveszélyes iszlamistákat - hangsúlyozta a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) vezetője egy csütörtöki interjúban.
Vágólapra másolva!

Thomas Haldenwang az ARD országos közszolgálati médiatársaság hírportálján ismertetett interjúban kiemelte, hogy az iszlamista terror változatlan erővel, az utóbbi években megfigyelt magas intenzitással fenyegeti Németországot.

- mondta a belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálat vezetője.

Rámutatott, hogy már 2017 óta nem volt nagyszabású iszlamista terrorcselekmény, de merénylettervek "nagyon is voltak", és csak a biztonsági szervek közbelépése miatt nem valósultak meg.

Kifejtette, hogy az utóbbi hetek merényletei az iszlám vallás legfőbb prófétáját, Mohamedet ábrázoló karikatúrák körüli viták fellángolására vezethetők vissza. A téma a németországi szélsőséges iszlamisták körében is felkavarta az érzelmeket, élénk diskurzus és a franciaországi hittársak iránti szolidaritás kinyilvánítása figyelhető meg.

Ezért fokozni kell az ismert közveszélyes iszlamisták ellenőrzését, mert egész biztosan vannak, akik a támadások utánzását fontolgatják.

Az ARD felidézte, hogy a közelmúltban a Párizs melletti Conflans-Sainte-Honorine-ban, Nizzában és Bécsben is történt merénylet. A németországi Drezdában is egy szélsőséges iszlamistaként számon tartott fiatalember késelt meg két férfit, de az eset megítélése egyelőre nem teljesen egyértelmű, az iszlamista motiváció mellett a homofóbia, a melegek iránti gyűlölet is meghatározó indíték lehet.

Azzal kapcsolatban, hogy a bécsi merénylő a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet követőjeként vérengzett az osztrák fővárosban, Thomas Haldenwang elmondta, hogy

az Iszlám Állam súlyos területi, szervezeti és személyi veszteségek után igyekszik újjászervezni magát,

és új vezetése is azzal a szándékkal lép fel, hogy csapásokat mérjen a nyugati világra.

Rendőrök Bécs belvárosában 2020. november 3-án, miután előző este lövöldözés történt a Seitenstettengasse utcai zsinagóga közelében Forrás: MTI/AP/Ronald Zak

Az utóbbi hetek támadásainak elkövetői és az IÁ közel-keleti emberei közötti közvetlen kapcsolatot viszont még nem tártak fel a nyomozások, és egyáltalán nem biztos, hogy a terrorszervezet képes-e

- fejtette ki a BfV vezetője.

A nemzetbiztonsági szolgálat 2060 Németországban élő embert tart nyilván erőszakra hajlamos szélsőséges iszlamistaként, köztük 620 közveszélyest, akiket fokozott megfigyelés alatt tartanak. A 83 milliós Németországban a legutóbbi becslések szerint nagyjából 4,5-5 millió muszlim él, többségük szunnita török.