Mikor került az emberiség legközelebb a harmadik világháborúhoz?

John Lewis Gaddis A hidegháború című, az Antall József Tudásközpont gondozásában megjelent könyve a hidegháború fordulatokkal teli történetének rendhagyóan olvasmányos krónikája. Ahogyan az előszóban maga a szerző is kiemeli, a kötet „rövid, átfogó és közérthető" módon mutatja be a korszak történéseit. A fejezetek szorosan egymásra épülnek, mindegyik egy téma feltérképezésére fókuszál, nem a nyers kronológiát, hanem az események egymásra gyakorolt hatását helyezve előtérbe.

Mikor került az emberiség legközelebb a harmadik világháborúhoz? Mi történt a szovjet atombomba kifejlesztésétől az amerikai csillagháborús terv meghirdetéséig? Hogyan látták az 56-os magyar forradalmat a vasfüggöny túloldalán? Miként packázhatott a két szuperhatalommal De Gaulle Franciaországa, Castro Kubája, Tito Jugoszláviája vagy éppen egy sor harmadik világbeli diktátor? Mekkora szerepet játszottak a hidegháború lezárásában az olyan átütő hatású politikai őstehetségek, mint amilyen Margaret Thatcher, Lech Wałęsa, II. János Pál pápa vagy Ronald Reagan volt? És miért érdemelte meg mindenkinél jobban a Nobel-békedíjat az utolsó szovjet pártfőtitkár, Mihail Gorbacsov?

Sztálin volt a középpontban

John Lewis Gaddis – a második világháború eseményeire visszatekintve – 1945-tõl indítja könyvét, amelyben nem az eseményekre helyezi a hangsúlyt, hanem az eseményekre reagáló politikai szereplõk viselkedésére. Szerinte õk – mindenekelõtt Sztálin – voltak a folyamatok meghatározói, és nem fordítva. Itt is van egy kezdõ dátum, a korábban említett 1945-ös év.

Ám a szerzõ a hidegháború kialakulását nem kapcsolja egyetlen jelentõsebb szovjet–amerikai diplomáciai konfliktushoz sem. Gaddis szerint a háború után már nincs közös ellenség, nincs összefogásra késztetõ helyzet, más szóval a háború alatt körvonalazódó ellentétek valójában csak ekkortól feszülnek igazán egymásnak.

Gaddis könyvében nehéz olyan eseményeket találni, amelyek jelentõsége felülreprezentálná Sztálin paranoiás viselkedését és az ebbõl fakadó biztonsági dilemmák szerepét. A szovjet–amerikai viszony terén leginkább a Truman-doktrínát és a Marshall-tervet tekinti mérföldkõnek, ám a hidegháború kialakulásának indítékait egyértelmûen az 1945 és 1949 közötti folyamatokban látja – ezen folyamatok hajtómotorja pedig értelmezésében Sztálin személye, illetve a biztonság kérdése volt.

Átláthatóság

A könyv tematikus felépítésének és könnyed, modern nyelvezetének köszönhetően a már jól ismert tények emberi oldala válik hangsúlyossá, érthetővé és átélhetővé téve az események hátterében álló különböző nézőpontokat. A szerző kifejezetten fiatalos, közvetlen stílusban beszéli el a történéseket és nem riad vissza a humor és az irónia alkalmazásától sem, olyan érzést keltve az olvasóban, mintha egy jó hangulatú, kötetlen beszélgetés résztvevője lenne. Az egyes fejezetek elején és közben is gyakoriak a tárgyalt korszak jeles személyiségeitől származó találó idézetek, amelyek még inkább személyes hangvételűvé és irodalmian olvasmányossá teszik a szöveget.

Forrás: AJTK

A hidegháború egy olyan könnyed hangvételű szakmai mű, amely rendkívül jól átláthatóvá teszi e bonyolult korszak fiatalok számára sokszor nehezen érthető eseményláncolatait.

A szöveg olyan benyomást kelt, mintha egy izgalmas regényt olvasna az ember, a tények pontos bemutatása egy, a rettegéstől a reményig terjedő érzelmi hullámzással párosul, amelynek köszönhetően a kötet nemcsak az ifjúság, de a témában jártas szakértők számára is rendhagyó olvasmányélményt nyújt. A szerző a folyamatokat tényszerűen és követhetően mutatja be, célja nem új elméletek felállítása, hanem az alapvető fogalmak világos kontextusba helyezése.

Az egyes korszakok tárgyalásakor a szerző arra is nagy hangsúlyt fektet, hogy az adott időszakban uralkodó általános politikai-társadalmi hangulatot is hitelesen mutassa be, még inkább átérezhetővé téve az utókor számára a hidegháborús események hatásait. Ennek érdekében gyakran von párhuzamot egyes témák között, nemcsak térben és időben, hanem következményeik tekintetében is összehasonlítva azokat. A szerző a korszak meghatározó személyiségeinek történelmi jelentőségű döntéseit mindig egymáshoz viszonyítva teszi mérlegre, így a fókusz e tekintetben is a döntések hatásainak értékelésén van.

Tartalmas

A kötetet ez a precíz, mégis személyes hangvételű és könnyed stílus teszi egyedivé. A hatások értékelésekor a szerző minden releváns körülményt számításba vesz és azokat olyan fordulatosan mutatja be, hogy az olvasó, még ha jól ismeri is a korszak eseményeit, szinte izgalommal várja a drámai események végkifejletét. A könyvön végighúzódó érzelmi ív a huszadik század végén uralkodó reménynél és optimizmusnál ér véget, a szerző rámutat azonban a korszakot meghatározó bizonytalanságra is, az olvasóra bízva az események értékelését.

A hidegháborúról összességében elmondható, hogy rendhagyóan sodró stílusával és olvasmányos, könnyed nyelvezetével kiemelkedik a korszakot tárgyaló szakmai művek sorából.

Az összefüggések új kontextusba helyezésének és részletgazdag, világos elemzésének köszönhetően pedig mind a téma iránt érdeklődő fiatalok, mind a történelmi tényekben jártas szakértők számára tartalmas olvasmány.