A lakodalmukban ölte meg feleségét egy férfi Oroszországban

Vágólapra másolva!
Korábban gyilkosság és rablás miatt ítélték el azt a férfit, aki most megölte újdonsült feleségét. Méghozzá az esküvőjük napján, a lakodalomban. Amikor megismerkedett menyasszonyával, a nő azt gondolta, ő majd megszelídíti a férfit. Vesztére azonban nem így történt.
Vágólapra másolva!

A 33 éves Stepan Dolgikh-t a lakodalomában úgy megverte új feleségét, a 36 éves Oksana Poludentseva-t, hogy a nő a vendégek szeme láttára belehalt súlyos sérüléseibe. Az eset Oroszországban történt, egy Novosibirsk nevű településen.

A szemtanúk elmondták, hogy a fiatal pár között azért tört ki a veszekedés, mert miután a lakodalomban mindenki berúgott,

a férfi féltékeny lett az egyik vendégre, aki szerinte megkörnyékezte a menyasszonyát. A nő pedig, Dolgikh szerint "helytelenül viselkedett",

mert viszonozta a flörtöt, bátorítva ezzel a tolakodó férfit.

A vita hamarosan tettlegességig fajult: a részeg vőlegény

nem tudta tovább fékezni a dühét, és ütni-verni kezdte feleségét.

- mondta Kirill Petrushin rendőrfőnök.

- idézte fel az egyik szemtanú.

Amikor a nő már teljesen élettelennek tűnt,

Dolgikh egy közelben lévő szakadékba lökte a testét.

A vendégek közül legtöbben halálra rémültek, és sokkot kaptak a látványtól. Mindnyájan féltek közbeavatkozni, ám végül

egyikük vette a bátorságot, és értesítette a rendőröket. Ekkor azonban már késő volt: a nőnek már csak a holttestét találták meg.

null

null

A rendőrök a helyszínen őrizetbe vették a férfit, majd kihallgatták. Rögtön beismerő vallomást tett. A férfi letartózatását két hónapra elrendelték, a nyomozás folytatódik - írja a Mirror.

- mondta a rendőrfőnök az eset után.

A nő tudott arról, hogy vőlegénye miért volt börtönben, sőt, akkor kezdtek találkozni, amikor Dolgikh még ült.

"A szegény nő azt gondolta, az ő hatására majd megjavul. Nem is gondolt rá, hogy ez az esküvő lesz a veszte. Hogy az alkohol, és a düh olyan szinten elvakítja férjét, hogy az életébe is kerülhet" - tette hozzá a rendőrfőnök.