Kárpátaljai magyar középiskolai tanárokat zaklat az ukrán rendőrség

Kárpátalja fotók
Vágólapra másolva!
Két vezető beosztású kárpátaljai magyar középiskolai tanárt idézett be kihallgatásra kedden az országos ukrán rendőrparancsnokság kijevi főosztályának nyomozó osztálya nem nevesített büntetőügyben – írja a karpat.in.ua nevű helyi magyar hírportál.
Vágólapra másolva!

A két kárpátaljai pedagógusnak az idézést egy-egy nyomozótiszt adta át ungvári és munkácsi munkahelyükön.

A rendőrségi munkatársak nem tudták megnevezni az idézés indokát.

A kijevi rendőrségi kihallgatásra beidézett, magát megnevezni nem kívánó egyik tanár a karpat.in.ua újságírójának kérdésére válaszolva elmondta,

Hozzátette, sem a kézbesítő rendőrségi munkatárs nem tudta megmondani, sem a hivatalos papíron nem szerepel, milyen minőségben, tanúként vagy gyanúsítottként akarja-e kihallgatni Kijevben a hatóság a dokumentumban jelzett, de nem nevesített, 2019. november 20-án indított büntetőeljárás kapcsán.

A tanár azt is elmondta,

Annak ügyvédje felhívta az idézést küldő kijevi rendőrségi ügyosztályt, hogy adjon magyarázatot, de azt a választ kapta,

nem közölhetik az ügy részleteit, viszont nem ragaszkodnak ahhoz, hogy az érintettek az idézésben jelzett napon jelenjenek meg a kihallgatáson, azt megtehetik később is

– nyilatkozta az érintett pedagógus.