Meghosszabbították az ENSZ libanoni békefenntartó misszióját

conflict Horizontal
Tízezernél is több kéksisakos van az országban
Vágólapra másolva!
További egy évre meghosszabbította az ENSZ libanoni békefenntartó missziójának (UNIFIL) mandátumát pénteken a világszervezet Biztonsági Tanácsa, amely arról is döntött, hogy a misszió maximális létszámát kétezer fővel csökkenti.
Vágólapra másolva!

A Franciaország által kidolgozott tervezet értelmében a misszióban résztvevők számára vonatkozó "plafont" 15 ezer főről 13 ezerre csökkentik. Egy magát megnevezni nem kívánó ENSZ-diplomata ugyanakkor az AFP-nek elmondta: ez a módosítás nem sokat változtat a tényleges helyzeten, mert jelenleg mintegy 10 500 kéksisakos teljesít szolgálatot a küldetésben.

Tízezernél is több kéksisakos van az országban Forrás: AFP/Mahmoud Zayyat

A testület ebben a határozatban felszólítja a libanoni kormányt, hogy biztosítson teljes hozzáférést minden olyan helyszínhez, ahol az Izrael és Libanon közötti határon fennálló helyzetet felügyelő UNIFIL szükségesnek tartja az ellenőrzést. Ezek között szerepelnek azok az alagutak is, amelyek az izraeli és libanoni erőket elválasztó demarkációs vonal, az úgynevezett kék vonal közelében találhatóak. Ezeket a Hezbollah libanoni síita szervezet fúrta a határ alatt, és Izrael szerint rajtuk keresztül akár meglepetésszerű támadásokat is végre lehet hajtani izraeli területen.

A 2006 nyarán lezajlott második libanoni háború lezárása után az ENSZ békefenntartó ereje (UNIFIL) vette ellenőrzése alá a dél-libanoni határsávot, korlátozni próbálva a Hezbollah tevékenységét.