Putyin támogatásáról biztosította Lukasenkót

Alekszandr Lukasenko, Alexander Lukashenko, Fehérorosz elnök, Belorusz
Vágólapra másolva!
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy vasárnapi telefonbeszélgetés során biztosította  Alekszander Lukasenko fehérorosz államfőt, hogy Moszkva szükség esetén kész segítséget nyújtani számára - írta közleményében a Kreml.
Vágólapra másolva!

Az országban folyamatosak a tüntetések a múlt vasárnapi elnökválasztás óta, amelynek során a hivatalban lévő Lukasenka a szavazatok 80,1 százalékát szerezte meg a végleges eredmények szerint.

Az ellenzék választási csalással vádolta Lukasenkót. A Kreml azt állította, hogy Fehéroroszországra külső erők gyakorolnak nyomást.

Aljakszandr Lukasenka Forrás: AFP

Vasárnap ezrek gyűltek össze Minszkben, hogy támogatásukról biztosítsák az elnököt. Lukasenko a gyűlésen leszögezte: nem hajlandó külföldi parancsra új választást kiírni, de

kész azonnali reformokra, ha valóban ez az, amit az emberek várnak tőle.

Azt is mondta, nem igaz, hogy csalással szerezte meg hatodik mandátumát. Az államfő az ellenzékre hárította a felelősséget az erőszak elharapózása miatt. Egyúttal azt állította, hogy a NATO csapatokat von össze országa nyugati határán.

Fehéroroszországban folyamatosak a megmozdulások a múlt vasárnapi elnökválasztás óta, amelynek során a hivatalban lévő Lukasenko a szavazatok 80,1 százalékát szerezte meg a végleges eredmények szerint. Az ellenzék választási csalással vádolta meg az államfőt.