Romániában ismét megdőlt az új napi megbetegedések számának rekordja

koronavírus románia
Védőmaszkot viselő idős pár egy bukaresti piacon. 2020. április 29-én, a koronavírus-járvány idején.
Vágólapra másolva!
Romániában pénteken újabb csúcsot ért el az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek és a halálesetek száma, de valamelyest enyhült a kórházak leterheltsége.
Vágólapra másolva!

A stratégiai kommunikációs törzs pénteki összesítése szerint

az utóbbi 24 órában minden korábbinál több, 50 koronavírusos beteg halt meg, ezzel 2616-ra emelkedett a járvány romániai áldozatainak száma.

Védőmaszkot viselő idős pár egy bukaresti piacon 2020. április 29-én, a koronavírus-járvány idején Forrás: MTI/EPA/Robert Ghement

Az utóbbi napon újabb 1378 embernél mutatták ki a vírus jelenlétét, ami 22-vel haladja meg a múlt héten feljegyzett negatív csúcsot, és 17 százalékkal az utóbbi két hét átlagát.

Tehát még nem ért újabb tetőzéséhez a járvány, csak terjedésének üteme lassult.
A járványügyi szakemberek becslései szerint mégsem sikerült 1 alá szorítani az úgynevezett reprodukciós rátát, sőt

a mutató, amely a július 10-én mért 1,21-es csúcsról július végére 1,02-ig csökkent, az utóbbi napokban ismét enyhén emelkedni kezdett.

A reprodukciós ráta azt jelzi, hogy egy ember hány másikat fertőz meg, és 1 alatt kell lennie ahhoz, hogy a járványt meg lehessen fékezni.

Védőmaszkos járókelők Bukarestben 2020. április 6-án Forrás: MTI/EPA/Robert Ghement

Pénteken az ismert aktív esetek száma tovább emelkedett, és meghaladta a 27 ezret, a kórházban ápolt betegek száma viszont csaknem 150-nel visszaesett. Jelenleg 7800 fertőzöttet ápolnak kórházban, a súlyos esetek száma immár második napja enyhén csökkent.

Pénteken 446 koronavírusos beteget ápoltak intenzív osztályon.

Romániában több mint 20 ezer fertőzésgyanús ember várja otthoni karanténban a betegség lappangási idejének elteltét.